Börtönbe zárták az újságírónőt, aki Navalnij peréről tudósított

Bebörtönözték a Navalnij-perekről tudósító orosz újságírónőt.

2024. március 30., 10:42

Szerző:

A moszkvai bíróság elrendelte, hogy őrizetben maradjon egy orosz újságíró, aki Navalnij tárgyalásairól tudósított, a szélsőségesség vádjával indított nyomozás és per lefolytatásáig – írja a The Guardian.  Az orosz újságírónő, Antonina Favorszkaja – akinek a bírósági íratok szerint az eredeti neve Antonia Kravtszova. 

Az orosz újságírót március elején tartóztatták le. Pénteken a moszkvai Baszmannij kerületi bíróságon elrendelték, hogy legalább május 28-ig előzetes letartóztatásban maradjon. A tárgyalást a nyomozók kérésére zárt ajtók mögött tartották annak ellenére, hogy Favorszkaja és ügyvédje tiltakozott ez ellen – írja a 444.  „Teljes mértékben ellenzem a zárt eljárást. A sajtónak tudnia kell, hogy mi folyik itt, mivel vádolnak engem" – nyilatkozta Favorszkaja. 

A vád szerint anyagokat gyűjtött Navalnij alapítványának 

A vád szerint anyagokat gyűjtött, videókat és kiadványokat készített és szerkesztett Navalnij korrupcióellenes alapítványa számára, amelyet az orosz hatóságok szélsőségesként már rég betiltottak. Szélsőséges csoporttal való együttműködéssel vádolják, ami hat évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő bűncselekmény. Kira Jarmis, Navalnij szóvivője azt írta ennek kapcsán, hogy Favorszkaja semmit nem tett közzé az alapítvány platformjain, és hozzátette: „Még ha el is vetjük a vád hamis voltát, a lényege megmarad – az újságírót újságírói tevékenységgel vádolják".

Favorszkaja egyike annak a hat újságírónak, akiket márciusban Oroszország-szerte őrizetbe vettek – közölte csütörtökön a Riporterek Határok Nélkül nevű médiaszabadság-szervezet.  Favorszkaja és több orosz újságíró is a hatóságok célpontjává vált az ellenzéki személyiségek, újságírók, aktivisták és az LMBTQ+ közösség tagjai ellen irányuló oroszországi különvélemény elleni fellépés részeként – írja a The Guardian

Alekszej Navalnij a börtönben halt meg 

A politikus halálhíréről az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSIN) helyi adminisztrációja számolt be. Navalnij hosszú ideje börtönnben volt, a Meduza információi szerint Jamalo-Nyenyec Autonóm Körzet 3. számú büntetés-végrehajtási intézetében hunyt el 47 évesen. Az FSIN közleménye szerint Navalnij „egy séta után rosszul érezte magát, és szinte azonnal elvesztette az eszméletét". Alekszej Navalnijt az Észak-sarkkör közelébe, Oroszország egyik legszigorúbban őrzött börtönében tartották fogva, amely egykor a sztálini korszakban működtetett Gulág büntetőtáborok része volt. 

Navalnij többször jelezte, hogy a börtönben embertelen körülmények közt kénytelen boldogulni, azonban a pszichikai hadviselés egészen új szintjét mutatta be, amikor nyilvánosságra hozta: minden reggel 5-kor úgy ébresztik, hogy meg kell hallgatnia a lelkesen Putyin-barát popénekes, Shaman egyik dalát, az orosz himnusz után.

 

(Kiemelt képünkön: a moszkvai városi bíróság sajtószolgálata által 2024. március 29-én készített és közzétett felvételen Antonina Kravcova, a SotaVision újságírója (aki a Favorskaya vezetéknév alatt dolgozik) látható, amint a moszkvai Baszmannij kerületi bíróságon tartott előzetes letartóztatási meghallgatásán a vádlottak ketrecében áll. Antonina Kravcovát március 27-én késő este vitték be kihallgatásra, miután 10 napos börtönbüntetését töltötte, amiért virágot helyezett el Alekszej Navalnij néhai ellenzéki politikus sírjánál. Fotó: HANDOUT / MOSCOW CITY COURT PRESS SERVICE / AFP)