Az új fertőzöttek több mint fele már a brit vagy a dél-afrikai mutánst kapja el Ausztriában

Egy hete ott is folyamatosan romlanak az adatok, napi 2 ezer körüli az új fertőzöttek száma. 

2021. február 27., 09:51

Szerző:

Ausztriában a koronavírus-fertőzések 57 százalékát már a mutációk teszik ki – áll az osztrák egészségügyi minisztérium felügyelete alatt működő koronabizottság heti jelentésében. A keleti tartományokban – mindenekelőtt Burgenlandban és Bécsben – inkább a brit variáns, míg nyugaton – elsősorban Tirolban – a dél-afrikai variáns jelenléte lett a meghatározó.

Nyugati szomszédunknál a napi új megbetegedések száma egy hete növekszik. Egyelőre a szakemberek sem tudják pontos módon meghatározni, hogy ennek oka az agresszívebb vírusmutációk terjedésében, a három héttel ezelőtti lazításokban vagy éppen az elvégzett koronavírustesztek megnövekedett számában keresendő. Valószínűsítik azonban, hogy mindhárom tényező együttes hatása érvényesül, ezért fokozott figyelmet fordítanak a járványgörbe további alakulására, és ajánlásaikat ennek függvényében teszik meg a kormánynak.

Ausztriában az elmúlt egy napban nagyjából kétezer embernél mutatták ki a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 454 860 pozitív esetet regisztráltak, a halálos áldozatok száma az országban 8500 körül van.

(Kiemelt kép: EPA | Christian Bruna)