Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2012. március 13., 06:53
A Kereszténydemokrata Néppárt megdöbbenését és felháborodását fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a londoni kormány szerint nem viselhetnek nyilvánosan keresztet munkahelyükön a brit keresztények, mert az "nem kötelező a kereszténység szerint".
2012. március 13., 05:45
A közbeszerzésekre fordítandó összegek 40-50 százaléka, avagy 40-50 milliárd hrivnya (5-6 milliárd dollár) azok zsebében köt ki, akiknek hivatalosan ezen pénzek elosztása illetve felhasználása a feladata – jelentette ki Volodimir Lanovoj volt gazdasági miniszter.
2012. március 12., 21:15
Március 9-én fogták el külföldön azt a férfit, aki 1998-ban gyilkolt meg egy ellenlábasát, Pécs mellett. A körözött férfi új személyazonossággal élt és dolgozott Angliában - .
2012. március 12., 20:56
A szokásos júliusi határidőre idén érdemben emelkednek a német nyugdíjak: az ország nyugati részén 2.18, keleten, a volt NDK területén, 2.26 százalékkal. A nyugdíjak javarészt a bérszínvonal emelkedését követik, de az érintettek így sem igazán elégedettek: az infláció, elsősorban az élelmiszer- és az energia-árak emelkedése következtében a nyugdíjasok vásárlóereje 2004 óta kilenc százalékkal csökkent, írta a Spiegel hírmagazin.
2012. március 12., 20:27
Az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin még az előzetes közvélemény-kutatások által jelzettnél is jobban szerepelt: a szavazásban részt vettek több, mint 63 százalékának voksaival már az első fordulóban fölényes győzelmet aratott. Ellenzéke nagyszabású tüntetésekbe kezdett, mert a tömeges csalásokra hivatkozva nem fogadja el az eredményt. KULCSÁR ISTVÁN írása.
2012. március 12., 19:19
A perui kerékpáros kiszolgáltatott – ezt kívánták kézzel foghatóvá tenni Lima utcáin a biciklisták, amikor a ruha nélküli kerékpáros tüntetés mellett döntöttek.
2012. március 12., 19:16
Erőszakba torkollott egy észak-koreai diplomata és egy dél-koreai parlamenti képviselő vitája az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, ahol a romló észak-koreai helyzetről volt szó.
2012. március 12., 16:29
”Március 15-én ott leszünk a magyar demokraták oldalán, hogy együtt győzzük le a kórt, amely drámai fenyegetést jelent Európa számára" - írják neves francia értelmiségiek abban a felhívásban, amelyet a baloldali Libération hétfői számában tettek közzé.
2012. március 12., 13:03
Szlovákiában a március 10-ei rendkívüli parlamenti választásokon átrendeződött az ország politikai színképe. Robert Fico pártja, az Irány–Szociáldemokrácia (Smer-SD) a voksok 44,41 százalékát megszerezve 83 mandátummal rendelkezik majd a következő, 150 tagú törvényhozásban. A hagyományos parlamenti pártok közül viszont immár nem szerepel Fico korábbi koalíciós társa, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amelyet a magyarfalóként elhíresült Ján Slota vezet. A parlamenti erők további sorrendjében a tisztességes helytállásról tanúbizonyságot tevő Híd (Most) Párt a negyedik helyen végzett, 176 ezer szavazattal 13 képviselőt küldve a Nemzeti Tanácsba. Ugyanide ezúttal sem sikerült az ötszázalékos küszöb átugrása a Magyar Koalíció Pártjának (MKP), a 4,28 százalékkal elveszett a rájuk leadott 109 ezer szavazat is. Hogyan tovább? – erről nyilatkozott telefonon munkatársunknak Bugár Béla, a Híd Párt elnöke.
2012. március 12., 12:30
Motorbalesetben életét vesztette a mexikói Julio Cesar Gonzalez, akitől Erdei Zsolt 2004 januárjában megszerezte a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki címét.
2012. március 12., 12:29
A néhány százalékos árnövekedés húsvét előtt minden évben megszokott, hiszen amikor a kereslet ennyire nő, az árak is megemelkednek – mondják a szakértők a tojás kozmikus árát elemezve. Az ünnepek alatt sokkal több tojás, illetve tojásos étel (majonéz, sütemények, saláták) fogy, mint máskor, az előállítók ugyanakkor nem tudják növelni a termelést, a tyúkok ugyanannyit tojnak, mintha nem lenne ünnep. A tojás ára viszont már az év eleje óta folyamatosan emelkedik Lengyelországban, s egyes előrejelzések szerint el fogja érni az 1 zlotyt (ez kb.70 Ft), úgyhogy nem nélkülöz minden alapot a félelem, hogy a rántotta a luxusétel kategóriába kerül.
2012. március 12., 11:18
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő hétfőn kiadott nyilatkozatában bejelentette, hogy 22 éves tagság után kilép a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből (RMDSZ).
2012. március 12., 11:03
Nicolas Sarkozy francia államfő legkisebb fia, a 15 éves Louis paradicsommal és papírgalacsinokkal, valamint egy játékpisztollyal célzott az Elysée-palotából az elnöki hivatal előtt posztoló egyik rendőrnőre – erősítették meg vasárnap az RTL francia kereskedelmi rádió értesülését rendőrségi források.
2012. március 12., 08:38
Ivan Gasparovic szlovák elnök vasárnap bejelentette, hogy a választáson a szavazatok 44,41 százalékát elnyert Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) pártot bízza meg a kormányalakítással.
2012. március 12., 06:41
Party for everybody, come on and dance! – fújták enyhe udmurt-orosz akcentussal a Buránovói Nagyik, produkciójuk megolvasztotta a közönség, a tv-nézők és a zsűri szívét, és még a versenytársakból is meghatott könnyeket fakasztott. A döntés egyértelmű volt: az amatőr asszonykórus és szerzeménye képviseli Oroszországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.
2012. március 11., 17:43
Hány ember számára elérhetetlen az egészséges ivóvíz? Ritkán vannak el sikersztorijai az Egyesült Nemzetek Szervezetének, de most elérte egyik fontos célját: a határidő előtt három évvel sikerült biztosítani, hogy a Föld lakóinak 9/10-e hozzáférjen jobb minőségű ivóvízhez.
2012. március 11., 15:10
Több mint negyedmillió repülőkutya szállt meg egy észak-ausztráliai várost. Ezzel párhuzamosan járványügyi készültséget is elrendeltek, ugyanis az állatok terjeszthetik az akár halálos denevérveszettséget is.