Semjén durván beavatkozik a brit belügyekbe

A Kereszténydemokrata Néppárt megdöbbenését és felháborodását fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a londoni kormány szerint nem viselhetnek nyilvánosan keresztet munkahelyükön a brit keresztények, mert az "nem kötelező a kereszténység szerint".

2012. március 13., 06:53

Ezt Semjén Zsolt pártelnök közölte hétfőn, és megjegyezte, hogy ezért a munkáltatók megtilthatják a kereszt hordását és elbocsáthatják a feszület viseléséhez ragaszkodó alkalmazottaikat.

A kisebbik kormánypárt elnöke szerint a tiltás egyértelműen keresztényellenes és nyilvánvalóan a vallásszabadság durva, provokatív megsértése. Semjén Zsolt úgy látja, különösen súlyos az ügy annak tekintetében, hogy a brit kormány döntése vélhetően összefüggésben van azzal, hogy az Apostoli Szentszék "a természet rendje, a család és a házasság védelmében" határozottan állást foglalt a melegházasságok tervezett legalizálásával szemben".

A KDNP felhívja a figyelmet az EU-ban tapasztalható egyre fokozódó keresztényellenes megnyilvánulásokra, és arra a kettős mércére, hogy míg az EU a magyar egyházi törvény vallásszabadságot és hitéletet nem érintő részleteit támadja, addig a fentiekhez hasonló keresztényüldözésekhez asszisztál - írja az MTI.

A fideszes vezető annak ellenére kritizálta a brit kormány döntését, hogy az elmúlt hónapokban a magyar kormány a külső megjegyzéseket kikérte magának, és rendszeresen kijelentette a külső kritikákkal szemben: "Senki nem diktálhat nekünk, senki nem mondhatja meg, mit csináljunk!"

Egy bírósági perben a londoni kormány úgy érvelt: nem viselhetnek nyilvánosan keresztet vagy feszületet munkahelyükön a brit keresztények. A nevezetes ügyben két brit nő a strasbourg-i székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fog fordulni, hogy jogorvoslatot kérjen a keresztviselésre vonatkozó jogával kapcsolatban.

A Daily Telegraph brit konzervatív lap birtokába jutott dokumentum szerint a kormány azzal érvelt a vallási jelkép munkahelyen történő viselése ellen, hogy az nem kötelező a kereszténység szerint, ezért a munkáltatók megtilthatják a hordását, valamint elbocsáthatják a jelképhez ragaszkodó alkalmazottaikat.

A David Cameron konzervatív-liberális kormánykoalíciójának lépése bizonyos körökben felháborodást váltott ki: Lord Carey korábbi canterbury érsek például azzal vádolta a kabinetet és a bíróságot, hogy diktál a keresztényeknek, ami újabb példa a kereszténység hivatalos életből történő kiszorulására.

A kormány azt követően határozott a vallási jelkép viselésről, hogy a római katolikus egyház bírálatot fogalmazott meg a melegházasság legalizálására vonatkozó brit tervek kapcsán.