Emelés 20 millió nyugdíjasnak
A szokásos júliusi határidőre idén érdemben emelkednek a német nyugdíjak: az ország nyugati részén 2.18, keleten, a volt NDK területén, 2.26 százalékkal. A nyugdíjak javarészt a bérszínvonal emelkedését követik, de az érintettek így sem igazán elégedettek: az infláció, elsősorban az élelmiszer- és az energia-árak emelkedése következtében a nyugdíjasok vásárlóereje 2004 óta kilenc százalékkal csökkent, írta a Spiegel hírmagazin.
Az ország kereken 20 millió nyugdíjasának tavaly csak alig 1 százalékot emeltek, de a gazdasági fellendülés következtében 2011-ben jóval nagyobb mértékben növekedtek a bérek, ráadásul csökkent a munkanélküliség, amit ugyancsak figyelembe vesznek. A törvény egyébként védi a nyugdíjasokat: járandóságukat akkor sem lehet csökkenteni, ha a bérszínvonal, a foglalkoztatottság mérséklődik. Ugyanakkor előírja a törvény azt is, hogy keleten nem lehet alacsonyabb az emelés, mint nyugaton.
Ursula von der Leyen, a szociális ügyek minisztere egyébként már korábban javasolta, hogy egészítsék ki a nyugdíjkassza forrásaiból havi 850 euróra (kereken 250.000 forintra) azok járandóságát, akik alacsony nyugdíjat kapnak, mert bár megszerezték a jogosultságot, egész életükben keveset kerestek. Tavaly a német férfiak átlagos nyugdíja 1.100 - 1.200, a nőké 700 – 800 euró között mozgott.
Egyidejűleg figyelmeztető tüntetésekkel támasztották alá béremelési követelésüket a közalkalmazottak. Átlagosan 6.5 százalékot igényelnek, ám a kormány csak 3.3 százalékot ajánlott, ami az érintettek szerint még az inflációt sem követi. A szakszervezet újabb megmozdulásokat helyezett kilátásba, amennyiben nem közelednek az álláspontok.