2012. március 11., 09:29

A Robert Fico vezette Smer elsöprő győzelmét hozta az előrehozott választás. A Híd bejutott, az MKP kimaradását viszont a párt elnöke, Berényi József már 80 százalékos feldolgozottságnál megállapította. A hét végi szlovákiai előrehozott parlamenti választásokon a szavazatok 94,84 százalékos összesítése alapján a szlovákiai magyarok voksaiért versengő két párt közül csak az egyik, a Bugár Béla vezette Most-Híd tudta átlépni a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A Most-Híd 6,94 százaléknyi szavazattal 13 parlamenti mandátumhoz jutott.

2012. március 11., 05:36

Nicolas Sarkozy nyeri az elnökválasztások második fordulóját, állítja két francia közgazdász saját, Electionscope nevet viselő matematikai modelljének eredményei alapján, annak ellenére, hogy egyelőre minden közvélemény-kutatási eredmény ennek az ellenkezőjét mutatja. A hírt azért kapta fel a mértékadó média, mert a közgazdászpáros az előző három francia, illetve amerikai elnökválasztás eredményét két hónappal előre pontosan prognosztizálta.

2012. március 10., 21:02

Lengyelországban elhalasztották azt az eljárást, amelyet az egykori Szolidaritás vezér, Lech Walesa indított a Gazeta Polska publicistája, az egykori ellenzéki társ, Krzysztof Wyszkowski ellen, aki őt „Boleknak” nevezte. A Bolek-ügy még az 1990-es évek elején kezdődött, akkor Jan Olszewski radikális jobboldali kormányzása idején vetődött fel a kérdés: a Nobel békedíjas államfő Walesa együtt dolgozott-e vajon a kommunista rendszer titkosszolgálatával. Wyszkowski a miniszterelnök egyik tanácsadója is volt. A mostani eljáráson nem jelent meg, orvosi igazolást küldött maga helyett.

2012. március 10., 10:42

2012. március 10., 10:07

Orbán Viktor kormányának szövetségesekre van szüksége az Európai Unió Tanácsában, ha blokkolni akarja a Brüsszel által követelt szankciókat. Az Európai Tanácsban Magyarországnak 12 szavazata van – olvasható Michael Laczynski cikkében a Die Presse hasábjain.

2012. március 9., 23:37

Az Egy tanár a fronton című olasz mű az első világháborúban magyar hadifogságba került olasz katona történetét meséli el. Nunzio Coppola naplói és feljegyzései a lövészárokban töltött hét hónapot és a másfél év hadifogságot idézik fel. Magyarországi visszaemlékezéseit fia találta meg és adta ki.

2012. március 9., 21:44

A Budapesti Fesztiválzenekar március elejei európai turnéjának egyik állomása London volt, ahol a Royal Festival Hallban adtak nagy sikerű koncertet, melyről a The Times és a The Guardian zenekritikusa is szuperlatívuszokban írt. Ezen közben Budapest fővárosi önkormányzata súlyos milliókat kíván elvonni az együttestől, ami akár a zenekar fennmaradását is veszélybe sodorhatja.

2012. március 9., 20:29

Otthon, illetve munkahelyén zaklatták szlovák rendőrök a Révkomáromban élő Boldoghy Olivér vállalkozót és Fehér István révkomáromi tanárt, szlovák okmányaik leadását kérték tőlük. A magyar kormány elutasítja ezt a magatartást – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken. Rendkívül sajnálatosnak tartják, hogy Szlovákiában a választások előtti kampányidőszak most sem telt el a magyarság megfélemlítésére irányuló próbálkozások nélkül – tették hozzá.

2012. március 9., 20:22

A pártosság és a paternalizmus jellemzi a második Orbán-kormány határon túli politikáját. A szelektív partnerség elve nemcsak a magyar–magyar kapcsolattartás hivatalos fórumain, valamint a szimbolikus nemzetpolitikai kérdésekben jelenik meg, hanem az ezeknél közvetlenebbül ható média-napirenden is. A hivatalban lévő kormány politikájában – korábbi hatalmi periódusának eszköztárát is felülmúlóan– hangsúlyos tényezőnek tekint minden, általa generálható médiahatást. A közmédia szisztematikus átszabása mellett ebben segítőtársára lelhet minden lojális szerkesztésű tartalomszolgáltatásban – írja elemzésében az IDEA.

2012. március 9., 09:41

Chistian Wulff német államelnököt visszavonulása alkalmából csütörtökön katonai pompával búcsúztatták berlini székhelye, a Bellevue palota előtt. Az ilyenkor szokásos ünnepségről azonban – szokatlan módon – távol maradtak mind Wulff hivatali elődei, mint egy sor vezető német politikus és az eseményt több száz tüntető zavarta. Az ok: a közvélemény többsége indokolatlannak tartja, hogy az elnököt ünnepélyesen búcsúztassák, amikor gazdag üzletemberekhez fűződő vitatott kapcsolatai miatt lemondásra kényszerült és ügyészségi nyomozás is folyik ellene. A 370 meghívottból ezért csak 200-an mentek el a búcsúztatóra. Hasonlóan sokan vitatják, jár-e Wulffnak 600, hivatalban töltött napja után élete végéig igen jelentős tiszteletdíj, személyzet és szolgálati autó.

2012. március 9., 06:36

Argentína „valószínűleg ismét megtámadja” a brit fennhatóság alá tartozó dél-atlanti Falkland-szigeteket, és a brit katonai költségvetés alapos lefaragása miatt ezúttal jó eséllyel győzne is – mondta a hétfői The Timesnak a szigetekért harminc évvel ezelőtt megvívott háború egyik brit parancsnoka.

2012. március 8., 22:58

Chistian Wulff német államelnököt visszavonulása alkalmából csütörtökön katonai pompával búcsúztatták berlini székhelye, a Bellevue palota előtt. Az ilyenkor szokásos ünnepségről azonban – szokatlan módon – távol maradtak mind Wulff hivatali elődei, mint egy sor vezető német politikus és az eseményt több száz tüntető zavarta. Az ok: a közvélemény többsége indokolatlannak tartja, hogy az elnököt ünnepélyesen búcsúztassák, amikor gazdag üzletemberekhez fűződő vitatott kapcsolatai miatt lemondásra kényszerült és ügyészségi nyomozás is folyik ellene. A 370 meghívottból ezért csak 200-an mentek el a búcsúztatóra. Hasonlóan sokan vitatják, jár-e Wulffnak 600, hivatalban töltött napja után élete végéig igen jelentős tiszteletdíj, személyzet és szolgálati autó.

2012. március 8., 20:58

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke twitteren (!) közölte a jó hírt a világgal: az uniós csúcs megszavazta Szerbia tagjelölti státusát. Másnap – a múlt hét végén – a belgrádi középületeken felvonták az unió lobogóját, az ország végre kiszabadult abból a karanténból, ahová rossz emlékezetű elnöke, Slobodan Milosevic zárta be. ACZÉL ENDRE írása.

2012. március 8., 20:43

Ünnepi jó hírrel rukkolt elő nőnap alkalmából az Insée francia statisztikai hivatal: adatai szerint a francia nők napi elfoglaltságai között csökken a háztartási munka aránya, a korábbi éveknél kevesebb időt töltenek el a bevásárlás-takarítás-mosás-főzés-mosogatás taposómalmában, s ezzel párhuzamosan a férfiaknál ellenkező irányú tendencia mutatkozik. Mielőtt azonban elhamarkodottan arra következtetésre jutnánk, hogy a családi otthonokban rövidesen bekövetkezik a nők és férfiak közötti azonos tehermegosztás, érdemes közelebbről megvizsgálni a számok mögötti valóságot.

2012. március 8., 19:35

Téves információkat terjeszt, és Magyarországot mószerolja külföldön az ellenzék – állítják a Fidesz politikusai, akik baloldali ármánnyal magyarázzák, hogy a kormány szakmányban kapja a sallereket és a kokikat az uniótól. Vajon a Fidesz sohasem exportálta a belpolitikai vitákat, nem lobbizott azért, hogy a hazai kormányt külhoni deresre vonják? PUNGOR ANDRÁS összeállítása.