2012. március 16., 12:38

Az időjárás besegített, és a jó előre kijelölt nyitás időpontjára megérkezett a tavaszi idő is. Persze elvben már március 1. óta ki lehetne ülni a kávéházak, vendéglők utcákra és terekre kitelepedő teraszaira, ám a nyitányt mindig későbbre halasztják. Az idei március 14-i dátum korainak mondható.

2012. március 16., 09:39

Eltűnt három hegymászó Pakisztánban, a Karakorum-hegységben; az osztrák és svájci állampolgárt, illetve pakisztáni kísérőjüket utoljára több mint négy napja látták 200-250 méterre a világ 11. legmagasabb hegycsúcsától, a Gasherbrum–I-től.

2012. március 16., 09:27

Negyven nappal az elnökválasztás első fordulója előtt Nicolas Sarkozy - egyetlen közvélemény-kutatónál - átvette a vezetést ellenfelétől, másfél ponttal megelőzte Francois Hollande-ot. Az Ifop intézet március 13-án közzétett felmérése szerint a választók 28,5 százaléka a jelenlegi államfőre adná a voksát, ha most kellene döntenie, szocialista riválisa 27 százalékkal a második helyen végezne. Az első fordulóban. A második fordulót azonban továbbra is a baloldal favoritja nyerné, 54,5% :45,5% arányban.

2012. március 16., 06:44

A szlovák parlamenti választáson elsöprő győzelmet arató Smer négy évig maga fog kormányozni. Az öt jobboldali párt vezetője a csütörtöki kerekasztal-egyeztetésen végérvényesen nemet mondott Robert Ficónak.

2012. március 15., 19:05

Magyarország gyanúsított. A miniszterelnök védekezik az országát érintő eljárás ellen, és azt veti a nyugati politikusok szemére, hogy elárulják az „igazi Európát”. Hans Winkler írása a Die Presse vélemény rovatában jelent meg.

2012. március 15., 08:16

Legkevesebb 12 ember meghalt és 8-at még keresnek az után, hogy a dél-kínai Kuanghszi-Csuang (Guangxi Zhuang) autonóm terület egyik folyóján ütközés következtében elsüllyedt egy utasszállító hajó - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség csütörtökön.

2012. március 14., 23:46

Negyven nappal az elnökválasztás első fordulója előtt Nicolas Sarkozy - egyetlen közvélemény-kutatónál - átvette a vezetést ellenfelétől, másfél ponttal megelőzte Francois Hollande-ot. Az Ifop intézet március 13-án közzétett felmérése szerint a választók 28,5 százaléka a jelenlegi államfőre adná a voksát, ha most kellene döntenie, szocialista riválisa 27 százalékkal a második helyen végezne. Az első fordulóban. A második fordulót azonban továbbra is a baloldal favoritja nyerné, 54,5% :45,5% arányban.

2012. március 14., 20:01

„Miután nem voltak kielégítők a magyar kormány válaszai az igazságügyi rendszer és az adatvédelmi hatóság ügyében, az Európai Bizottság szerződés-szegési eljárásának második szakaszát indította el - ismét rövidített határidővel. Így immár küszöbön áll az Európai Bíróság bekapcsolása. Magyarország és Európa érdekében remélem, hogy ezeket a problémákat a lehető leggyorsabban eltüntethetjük és Magyarország összhangba hozza törvényeit az EU-szerződésekkel.” Ezt mondotta Viviane Reding az Európai Bizottság igazságügyi biztosa a Kölner Stadt-Anzeigernek, hozzátéve: „Nagyon is komolyan vesszük feladatunkat, hogy őrködjünk a szerződések megtartásán.”

2012. március 14., 17:53

2012. március 14., 12:09

Olaszországban a tizenkét legnagyobb itáliai várost vizsgálva állították fel azt a rangsort, melyet Firenze vezet, s amelynek utolsó helyére Nápoly került. A vizsgálódás alapját az életminőség és a szolgáltatás színvonala adta.

2012. március 13., 20:55

Egy új, magyar és angol tannyelvű kart hoz létre a kormány a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) – derül ki a kormányhatározat szövegéből, amelyet kedden bocsátottak közvitára a román oktatásügyi minisztérium honlapján.

2012. március 13., 14:50

Az osztrák és svájci állampolgárt, illetve pakisztáni kísérőjüket több mint négy napja látták utoljára.