A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2023. november 10., 15:01
Aláírta a koalíciós szerződést pénteken Varsóban az októberi választások nyomán a lengyel parlamentbe bejutott, és ott többséget alkotó négy eddigi ellenzéki tömörülés.
2023. november 10., 11:38
Bombafenyegetés miatt péntek délelőtt lezárták az Európai Parlament melletti, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság közelében található Leopold parkot – derült ki az Európai Parlament (EP) biztonsági szolgálatának az EP-képviselőknek küldött és az MTI-hez is eljutott üzenetéből.
2023. november 10., 10:33
Elfogultsággal vádolták az újságot.
2023. november 10., 08:30
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Guatemalavárosban a guatemalai külügyminisztérium vezetőinek tartott beszédet.
2023. november 10., 06:46
A portugál köztársasági elnök 2024 márciusára előrehozott választást írt ki, miután Antonio Costa miniszterelnök korrupciós ügybe keveredett, és lemondott.
2023. november 9., 21:15
Lövöldözés volt egy németországi középiskolában, a meglőtt diák belehalt a sérüléseibe.
2023. november 9., 20:49
Egy tinédzser hátba rúgott egy rabbit a párizsi metróban. A fiatalt letartóztatták, és testi sértés gyanúja miatt nyomozást indítottak.
2023. november 9., 20:25
Az Egyesült Államok a jó irányba tett, megfelelő lépésnek tartja az izraeli bejelentést a napi „humanitárius szünetekről” – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön.
2023. november 9., 18:53
Ferenc pápa már korábban is beszélt arról, hogy befogadóbbá szeretné tenni a katolikus egyházat az LMBTQ-közösség tagjaival szemben, most pedig az aláírása is ott szerepel a vatikáni Hittani Kongregáció dokumentumán, amely egyértelművé teszi, hogy a transzneműek és melegek is megkeresztelkedhetnek, megkeresztelhetik a gyerekeiket, és maguk is lehetnek keresztszülők, esküvői tanúk.
2023. november 9., 18:05
Az orosz csapatok újabb támadást hajtottak végre a dél-ukrajnai Herszon ellen, az eddigi információk alapján életét vesztette egy 72 éves férfi, és két helyi lakos megsérült – közölte Olekszandr Prokugyin, a régió kormányzója csütörtökön a Telegramon.
2023. november 9., 17:50
A nyílt utcán rálőttek Alejo Vidal-Quadrasra, az Európai Parlament volt alelnökére, a spanyol konzervatív Néppárt (PP) egykori katalóniai elnökére Madridban csütörtökön.
2023. november 9., 17:47
A román legfelsőbb bírósághoz fordul a Békás-szoros közigazgatási hovatartozása ügyében a Hargita megyei önkormányzat, a moldvai Neamț megyével évek óta folytatott határper újratárgyalását kérve – jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Borboly Csaba megyei tanácselnök.
2023. november 9., 17:02
Feljelentette az új szlovák kormány belügyminiszterét az ellenzékbe szorult liberálisok pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS), amiért a tárcavezető ideiglenesen több olyan rendőrt felfüggesztett a szolgálatból, akiket bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak – számolt be a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a liberálisok bejelentésére hivatkozva csütörtökön.
2023. november 9., 16:42
Az Euronews információ szerint a Hamász vezetése szétesőben van Gázában, miután a politikai elit egy része meggazdagodott és luxuséletet él a Közel-Kelet biztonságos helyein. A Gázában maradt Hamász a város alatti alagút-kereskedelemből keresi meg magát.
2023. november 9., 16:35
Az izraeli hadsereg légicsapással megölt nyolc palesztin fegyverest a dzseníni menekülttáborban, Ciszjordániában csütörtök reggel – jelentette a helyi média Izraelben.
2023. november 9., 15:58
Suella Braverman brit belügyminiszter szerint a rendőrség „kivételez” a londoni palesztinpárti tüntetések szervezőivel és résztvevőivel. Braverman csütörtökön megjelent cikke tovább szította a tüntetések ügyében hetek óta parázsló belpolitikai vitát.
2023. november 9., 15:51
Ukrajna kész megállapodni Magyarországgal a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó uniós követelmények teljesítéséről – jelentette ki Olha Sztefanyisina európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.
2023. november 9., 15:31
Hollandiának többet kell tennie a munkaerő-kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelem elleni küzdelem érdekében – szólított fel az Európa Tanács szakértői csoportja csütörtökön közzétett jelentésében.