Az orosz erők újabb csapást mértek Herszonra

Az orosz csapatok újabb támadást hajtottak végre a dél-ukrajnai Herszon ellen, az eddigi információk alapján életét vesztette egy 72 éves férfi, és két helyi lakos megsérült – közölte Olekszandr Prokugyin, a régió kormányzója csütörtökön a Telegramon.

2023. november 9., 18:05

Szerző:

Az ukrán tisztségviselő hozzátette, hogy az idős férfi, aki meghalt, a támadás közben lakása erkélyén tartózkodott. Az Ukrajinszka Pravda hírportál helyi kormányzók beszámolóiból készített összefoglalójában azt emelte ki, hogy az elmúlt nap során az orosz ágyúzások következtében Donyeck megyében két helyi lakos életét vesztette, és egy megsebesült, a herszoni régióban pedig ketten szenvedtek sérüléseket. 

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter – kommentálva nyugati tisztségviselőknek az Oroszországgal való béketárgyalások újraindítására tett felhívásait –, csütörtökön az X platformon közzétett bejegyzésében arra emlékeztetett: Ukrajna mintegy kétszáz tárgyalási fordulót folytatott az Oroszországi Föderációval 2022-ig attól kezdve, hogy Oroszország 2014-ben elfoglalta a Krímet és megszállta a Donyec-medencét. „Ez idő alatt húsz tűzszüneti megállapodás született, amelyeket Oroszország rövid időn belül megszegett” – tette hozzá a tárcavezető.

„A kétszáz tárgyalási forduló vagy a húsz tűzszüneti megállapodás egyike sem akadályozta meg Putyin (orosz elnököt) abban, hogy brutális, teljes körű inváziót indítson Ukrajna ellen 2022. február 24-én. Akik azzal érvelnek, hogy Ukrajnának most tárgyalnia kellene Oroszországgal, azok vagy tájékozatlanok, vagy félre vannak vezetve, esetleg Oroszország oldalán állnak, és azt akarják, hogy Putyin nyerjen egy kis időt, hogy felkészülhessen egy még nagyobb agresszióra” – hangsúlyozta Kuleba. 

Olekszandr Kubrakov miniszterelnök-helyettes az X platformon leszögezte: az Ukrajna által létesített alternatív fekete-tengeri exportfolyosó annak ellenére is működik, hogy előző nap az orosz erők rakétacsapást mértek egy külföldi civil hajóra. Egy orosz lokátorromboló rakéta szerdán talált el egy libériai zászló alatt közlekedő polgári hajót, amikor az belépett a dél-ukrajnai Odessza kikötőjébe. Az ukrán erők déli műveleti parancsnokságának közlése szerint a támadás egy halálos áldozatot követelt, négyen megsérültek. Kubrakov elmondta még, hogy a folyosó augusztusi létesítése óta Ukrajna 91 hajóval 3,3 millió tonna mezőgazdasági terméket és fémet exportált.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, csütörtöki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége egy nap alatt több mint ezer fővel megközelítőleg 308 720-ra nőtt. Az ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett 15 orosz harckocsit, 36 tüzérségi és öt légvédelmi rendszert, valamint 26 drónt.

(Kiemelt képünkön: A 2023. november 4-én készült fényképen a második világháborús emlékmű látható a megrongálódott kultúrház ablakán keresztül a tavaly az orosz csapatok és az ukrán hadsereg összecsapásai során súlyosan megrongálódott Posad-Pokrovszke faluban, a Herszon megyében. Fotó: Roman PILIPEY / AFP)