Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2013. december 6., 12:16
A német választóknak több, mint fele csak röviddel a szavazás előtt döntött, kire adja voksát s a szigorú költségvetési fegyelem, amelyért Merkel kancellárt a válságállamok szidják, otthon támogatást hozott. Erről is hallhattunk a Magyar Külügyi Intézet és az Adenauer Alapítvány rendezte tanácskozáson, valamint arról: tekintsék a magyarokat Berlinben egyfajta különc bajoroknak, akikkel elnézőek.
2013. december 6., 10:00
Meghalt egy férfi pénteken a kijevi tüntetések központi helyszínén, a Függetlenség terén.
2013. december 6., 03:37
Az utóbbi évtizedek legnagyobb vihara csapott le csütörtökön Európa északnyugati részére. Nagy-Britanniában két ember meghalt és háztartások tízezrei maradtak áram nélkül a Xaver orkán miatt, Belgiumban több ezer embert ki kellett telepíteni, Hollandiában és Németországban pedig súlyos fennakadások voltak a közlekedésben, de katasztrófa nem történt.
2013. december 6., 00:01
95 éves korában meghalt Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnöke.
2013. december 5., 21:59
A magyar kultúrpolitika nacionalista irányt vett, és ez megmutatkozik abban is, hogy a mai magyar színház egyik zászlófigurája, Pintér Béla csupán a korábbi támogatás felét kapja társulata számára, de megérzi a megszorításokat a Kortárs Drámafesztivál is, jóllehet Balog Zoltán a nyáron még azt állította, hogy az eddiginél több pénz jut a független színházaknak – írja a Standard.
2013. december 5., 14:20
A Bloombergnek nyilatkozó szakértő tragédiának nevezte, ha a lengyel törvényhozás megszavazza a magán -nyugdíjpénztári vagyon államosítását.
2013. december 5., 11:40
És máris itt a második ádventi hétvége! Fraknó után Lakompak- Lackenbach – következik, fantasztikus természeti díszlettel és az ünnep hangulatához illó programokkal.
2013. december 5., 10:48
Politikai képmutatással vádolja az osztrák Die Presse azt a négy államot, amely hónapok óta veri a tamtamot, mert bizonyos uniós bevándorlók állítólag visszaélnek a szociális rendszerrel.
2013. december 4., 15:18
Januárban lesz 13 éve, hogy egy amerikai közgazdász és egy filozófus megalapította a Wikipediát, az interneten szabadon hozzáférhető nagylexikont. Azóta már 280 (!) nyelven létezik, naponta cikkek ezreivel gyarapodik, és nő az olvasók tábora – miközben önkéntes szerzőinek, szerkesztőinek száma 2007 óta csökken. Ennek okait vitatták a napokban a német nyelvű Wikipedia alkotóinak tanácskozásán, Karlsruhében.
2013. december 4., 13:10
A lengyel gimnazisták fejlődtek a leglátványosabban, különösen nagy az előrelépés a matematikában. A PISA felmérés szerint a lengyel diákok Európában a legjobbak között találhatók.
2013. december 4., 13:08
A lengyel gimnazisták fejlődtek a leglátványosabban, különösen nagy az előrelépés a matematikában. A PISA felmérés szerint a lengyel diákok Európában a legjobbak között találhatók.
2013. december 4., 12:27
Az időzítés nem lehetett volna tökéletesebb. A galériák, múzeumok és a műkereskedelem képviselőinek munkáját elismerő osztrák kitüntetés, az OscART díjkiosztó ünnepségén az egyik idei kitüntetett, Tobias G. Natter, a Leopold Múzeum művészeti igazgatója bejelentette: távozik posztjáról. Az indok: csak a sajtóból értesült arról, hogy gazdasági igazgatótársa, Peter Weinhäupl lett a Klimt Foundation elnöke. SZÁSZI JÚLIA írása az ügy hátterére világít rá.
2013. december 4., 10:19
A lengyel gimnazisták fejlődtek a leglátványosabban, különösen nagy az előrelépés matematikában. A PISA-felmérés szerint a lengyel diákok Európában a legjobbak között találhatók.
2013. december 4., 10:13
Megrongáltak két lakóházat a hétfőn felbocsátott kínai űrszonda hordozórakétájáról levált alkatrészek, az eset miatt a szakemberek biztosítási program elindítását sürgetik az ország űrprogramja által okozott jövőbeli károk megtérítésére – írta a China Daily című napilap.
2013. december 4., 07:47
Belügyi csapatokat vezényeltek a Krímből Kijevbe a rend fenntartása érdekében – közölte szerdára virradóra az UNIAN ukrán hírügynökség.