A magyar kultúrpolitika nacionalista irányt vett

A magyar kultúrpolitika nacionalista irányt vett, és ez megmutatkozik abban is, hogy a mai magyar színház egyik zászlófigurája, Pintér Béla csupán a korábbi támogatás felét kapja társulata számára, de megérzi a megszorításokat a Kortárs Drámafesztivál is, jóllehet Balog Zoltán a nyáron még azt állította, hogy az eddiginél több pénz jut a független színházaknak – írja a Standard.

2013. december 5., 21:59

Szilágyi Mária, a fesztivál igazgatónője úgy gondolja: lehet, hogy a szubvenció teljes összege meghaladja a korábbit, ám kérdés, hogy miként osztják el az alapot. Az világos, teszi hozzá, hogy nem a teljesítmény alapján ítélik oda a támogatást, és hogy a hatalom nem akarja ezeket az önálló fórumokat. Betiltani ugyan nem tiltanak be semmit, csak éppen halálra éheztetik.

A színház napjainkban két részre válik szét: az egyik terjeszti a hivatalos propagandát, a másik nem. A kultúrát áthatja a politika, amely felülírja a művészi megfontolásokat. Nem az számít, hogy mit nyújt valaki – lásd Alföldi Róbertet –, hanem hogy a kormány érdekében dolgozzon. A Nemzetinek mostanság a hatalmi ideológiát kell átültetnie, de a fiatalok közül egyre többen mutatnak érdeklődést a nacionalista indíttatású életút iránt – mondta Szilágyi Mária.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.