Merre tarthat Németország?

Michael Borchard, a CDU pártalapítványának szakértője történelminek minősítette a legutóbbi német választásokat – bár ennek indoklásával javarészt adós maradt. Annyi tény, hogy ezúttal nem esett tovább vissza a két nagy párt, sőt: a CDU-CSU 7.7, az SPD 2.7 százalékkal kapott többet, mint 2009-ben. Paradox siker volt talán, hogy a konzervatívok nem „nyerték agyon” magukat, hiszen abszolút többség esetén sokkal nehezebben kormányozhattak volna, mint most, amikor a nagyok várható koalíciójának 504, az ellenzéknek mindössze 129 képviselője van a Bundestagban. (Igaz, a tartományokat képviselő Bundesratban, amely keresztülhúzhatja az előbbi döntéseit, az utóbbiak annál erősebbek).

A konzervatív elemző szerint nem beszélhetünk már a német választók „hagyományos” megoszlásáról világnézetük, társadalmi helyük alapján. Sok német szavazónál nem felfogása, vagy vagyoni helyzete döntött, hanem a jelöltek személye s a kérdések, amelyek megoldásra várnak. Így történhetett, hogy a munkások jó harmada is Angela Merkel pártjára szavazott, aki nagy elődje, Konrad Adenauer példájára stabilitást, állandóságot ígért. Tanulságos, hogy immár nem jutott a parlamentbe a liberális FDP, amelynek jövője sem látszik – akárcsak az, hogy a AfD, az EU és a mai német politika ellen tiltakozók új pártja sem kapott mandátumot. Meggondolandó egyébként, hogy az utóbbi pártban egyre többen vannak a szélsőjobbról érkezők, s az AfD jövőre könnyen bejuthat az Európai Parlamentbe, erősítve ott a szélsőjobb várhatóan bővülő táborát. Borchart egyébként Adenauert idézte az utóbbiak kapcsán: „A embereket olyanoknak kell vennünk, amilyenek – nincsenek más emberek...” – ezt felismerve kell szembeszállni a populistákkal, az EU-kritikusokkal...

Nem kevesek meglepetésére – 24 évvel az egyesülés után – az NDK állampártjának örökségét is hordozó Balpárt lett (a Zöldeket megelőzve) a legerősebb ellenzéki párt. Sőt: Borchard szerint fenyegető damokleszi kardként lebeg majd felettük a következő négy évben, hogy másfajta kormányalakító többség is alakulhat, ha az SPD a konzervatívok helyett a Balpárttal és a Zöldekkel fogna össze. Van persze másik lehetőség is: konzervatívok és Zöldek együtt ugyancsak többségben lennének, ám az ilyen alkunak ma egyik pártban sincs jelentős támogatottsága.

S ott még a nagy kérdőjel: jóváhagyja-e az SPD tagsága a decemberi közepi szavazáson a pártvezetés koalíciós alkuját a korábbi választási ellenféllel? Az SPD ismeretesen a demokrácia megnyilvánulásának tartja, hogy végül a párt 430.000 tagján múlik, lesz-e a közös kormányzás – a CDU viszont nem méltányolja, hogy ennyi szavazó adott esetben keresztülhúzza tízmilliók szavazatát: a németek nagy többsége ugyanis egyértelműen a két nagy párt összefogását igényli. Ennek meghiúsulása katasztrófa lenne nem csak az SPD vezetése, de a CDU/CSU számára is: nem kívánatos újabb választás, sem egy instabil Németország képe, ami így kialakulna.



A távolságtartó Berlin

A német vendég – sajnálatos módon- szót sem ejtett a német-magyar viszony alakulásáról és távlatairól az új kormány alatt, arról mit jelent majd, hogy várhatóan az SPD jelöltje irányítja a német külpolitikát – pedig érdekes lett volna az elemző véleményét hallani. Magyar kollégája, Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet vezetője, örvendetes módon legalább részben pótolta e hiányt. Szólt arról, hogy a korábbi, igen szívélyes viszony Berlin részéről bizonyos távolság-tartásba csapott át – miközben a magyarok – ellentétben a válság gyötörte dél-európaiakkal – változatlanul baráti érzelemmel fordulnak a sokban példa Németország felé. Mráz szerint a berlini tartózkodás a német média-elit alkotta (téves) kép, a meg nem értés következménye. Javaslata: tekintsék Berlinben Magyarországot úgy, mint a sokban különc bajorokat, hiszen azokhoz vagyunk hasonlóak: ötvözzük a hagyományok őrzését a modernitással, az ipart a mezőgazdasággal és eu-realisták vagyunk. Nemkülönben hasonlítunk a bajorokhoz a közvetlen demokrácia gyakorlásában: ott is sok a népszavazás, az aláírás-gyűjtés...

Az új német kormány programja cselekvőképes EU-t akar, reformokat minden tagállam bevonásával. Jó hír a magyaroknak, hiszen így tehát lekerült a napirendről a kétsebességes Európa, vagy az eurót használó államok elkülönülése a többiektől. Nyitott kérdés viszont: tényező lehet-e a visegrádi négyes – vagy pedig marad a különleges Berlin-Varsó kapcsolat marad meghatározók. S még egy találó mondat Mráz fejtegetéséből: a német koalícióban kialkudott minimálbér éppen a négyszerese lesz a most felemelt magyarnak – tehát érdemes itt még több német gyárat építeni. Vagy még inkább érdemes lehet még több magyarnak németországi gyárba menni dolgozni, tehetnénk hozzá.