XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2015. október 15., 12:10
Donald Trump, majd hetvenéves milliárdos, tavaly elhatározta, hogy felhőkarcolók, golfpályák, szép nők és jachtok után immár az Egyesült Államok elnöki tisztét vásárolja meg. A célhoz vezető út kezdetén elképesztően sikeres, pedig bel- és gazdaságpolitikai nézetei még elképesztőbbek. Egy tekintélyes washingtoni publicista Amerika Putyinjának nevezte Trumpot, aki orosz társához hasonlóan gátlástalan, populista demagógiával és önfényezéssel téveszti meg a tömegeket.
2015. október 15., 09:19
Az utóbbi hónapok rossz sejtelmei nem váltak valóra a bécsi helyhatósági választáson: a majd kétmilliós tartományt annak ellenére is a szociáldemokraták és a Zöldek koalíciója vezeti tovább, hogy a szélsőjobb elérte eddigi legjobb eredményét.
2015. október 15., 07:37
A konzervatív FAZ sürgeti, hogy a kancellár végre szabjon gátat a bevándorlásnak, mert a válsághelyzet nem maradhat fenn sokáig. Merkel azt mondja, nem lehet bezárkózni, és közben a magyar kerítés riasztó példájára hivatkozik.
2015. október 15., 06:02
A Süddeutsche Zeitung úgy értékeli, hogy a bécsi tartományi választás megmutatta a menekültellenes populizmus lehetőségeit, de a korlátait is.
2015. október 14., 18:45
1924-ben október 14-én találkozhatott az angol közönség a Százholdas Pagonyban lakó Micimackóval és barátaival. Ekkor jelent meg A. A. Milne könyve a Winnie the Pooh, aki Karinthy Frigyes fordításában magyarul a Micimackó nevet kapta. 91 éve szeretjük a főszereplő bölcsességeit, az állatkák közötti barátságot és szeretetet. Boldog születésnapot kívánunk!
2015. október 14., 17:58
Kétharmad részt az NDK egykori állampártjának tagjaiból, harmadrészt a nyugati tartományok lakóiból áll a Balpárt, a Bundestag vezető ellenzéki pártja. Aki frakciója élén áll, egyúttal az ellenzék vezetője – s e funkciót immár ketten töltik be: egy magát kommunistának tekintő képviselőnő s egy másik, aki a kompromisszumok embere.
2015. október 14., 15:49
2015. október 14., 07:01
Angela Merkel német kancellár támogatja a tranzitzónák kialakítását a határ térségében, de elutasítja azt a felvetést, hogy tagadják meg a belépést az Ausztriából érkező menedékkérőktől. A kancellár erről a CDU/CSU konzervatív pártszövetség parlamenti (Bundestag) frakciójának keddi berlini ülésén beszélt résztvevők beszámolói szerint – írta a Spiegel Online hírportál.
2015. október 13., 13:18
A 2000-ben az évszázad labdarúgójának választott Diego Maradonának felajánlották egy a latin-amerikai gyerekek érvényesülését segítő brit alapítvány vezetését.
2015. október 13., 11:38
Újabb terrorakciókkal indult a nap Izraelben: Jeruzsálemben egy ember meghalt és tizenhatan sérültek, amikor egy buszt fegyverrel és késsel megtámadtak.
2015. október 13., 11:00
Brutális meglepetés érte a Pentagont a szíriai ISIL-állások elleni orosz rakétatámadással, amely 1500 kilométeres távolságból mért csapást a muzulmán szélsőségesekre. A nyugati szakértők ugyanis a bevetett cirkálórakéták hatótávolságát eddig legfeljebb 300 kilométeresre becsülték.
2015. október 13., 10:02
Egyelőre december 31-ig ellenőrzik a határátlépést Németországban.
2015. október 13., 06:49
Az amerikai vadász papírjai rendben voltak, és nem volt tisztában azzal, hogy törvényt szeg – fogalmaz a bírósági közlemény a világszerte óriási felháborodást kiváltó vadászatról, mely során júliusban egy ritka, fekete sörényű oroszlánt íjjal és nyílvesszővel lelőtt az amerikai Walter Palmer.
2015. október 13., 06:25
Ezrek vettek részt hétfő este a németországi Drezdában az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom tüntetésén, amelyen a szónokok élesen bírálták a berlini vezetés menekültpolitikáját.
2015. október 12., 15:53
„Azt hiszem, hogy Milanović bolond, de nehogy ez kikerüljön ebből a szobából.” Ezt Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök horvát kollégájáról mondta a kormányközeli média szerkesztőinek. Az időpont: a szerb–horvát határok kölcsönös lezárásának napjai a menekültválság miatt. Az eredmény: másnap a szerb bulvársajtó a kilencvenes évek háborús nyelvezetének felejthetetlen stílusában rontott a közvéleményre: „Milanović idióta”, „Usztasa banda!”, „Egy bolond háborúba vezeti Horvátországot!”