Hírhedt szabadságpárti politikus a polgármester helyettese

A 160 ezer levélszavazat kiértékelése hozott némi változást a bécsi tartományi választások eredményében, a lényegen azonban nem változtat. Figyelemreméltó a magas részvétel: az 1,1 millió szavazati joggal rendelkező bécsi valamivel kevesebb, mint 75 százaléka járult az urnákhoz.

2015. október 14., 15:49

Szerző:

Nem újdonság, hogy a Zöldek népszerűek a levélben szavazók körében: most is így volt: a városi-tartományi parlament mandátumai közül egy a Szabadságpárttól hozzájuk vándorolt. A Zöldeknek így tíz képviselője ülhet a helyi törvényhozásban, az SPÖ 44 helyet szerzett (együtt kijönne a többségi kormányzás), az FPÖ 34, az ÖVP hét és az újonnan bekerült Neos öt politikusával képviselteti magát.
Némi változás van a kerületek színeiben is: a levélszavazatok kiértékelése után az I. kerület mégis fekete marad, vagyis a Néppárt az FPÖ-hoz átállt Ursula Stenzel nélkül is megtartotta a belvárost, amelyet a szociáldemokraták csekély különbséggel mégis elbuktak. A Zöldek nagy sikere, hogy még egy kerületben elsők lettek: ezentúl nemcsak a 8. kerület (Josefstadt), hanem a 18. (Währing) is a környezetbarát párté. Fej –fej melletti eredmény született a nagy munkáskerületekben is: Floridsdorfban (21.) mindössze 800 szavazattal került az élre az SPÖ, csakúgy, mint a 10. kerületben (Favoriten), így egyedül Simmering (11.) váltott kékre, s lett az egyetlen FPÖ által irányított kerület.
Michael Häuplt – nyilatkozatai alapján – nem kerítette hatalmába a győzelem mámora, sokkal inkább tudatosítja, hogy ez a 39,6 százalékos eredmény, a második legrosszabb a bécsi SPÖ háború utáni történetében, ugyancsak elgondolkodtató. Häupl reformokat ígér, a párt struktúrájának megújítását, ami pedig a kormányalakítást illeti, hamarosan leül tárgyalni valamennyi párt képviselőjével. Hírek szerint változtatást tervez a tárcák elosztása terén is: szeretné visszakapni a Zöldektől a közlekedési tárcát.
Nem minden alakul persze úgy, ahogy azt ő és tábora szeretné: a választási eredmény – és a törvény – alapján bármilyen párttal is alakít koalíciót az SPÖ, a polgármester helyettesi poszt a második legerősebb Szabadságpártot illeti. Igaz, ez a funkció semmilyen tényleges hatalommal, döntési felhatalmazással nem jár. Már meg is van a jelölt, egy ugyancsak kétes politikus, Johann Gudenus személyében. A bécsi szervezet 39 éves vezetője Heinz-Christian Strache bizalmi embere, ő az, aki árnyékként követi a főnököt, Jó családból származik, magasan kvalifikált, rasszista, idegen gyűlölő nézeteit nem rejti véka alá.
Az FPÖ egyébként a levél szavazatok eredménye alapján valamelyest – pár tizedet – visszaesett, de még így is átlépte a 30 százalékos küszöböt, ami biztosítja, hogy egyetlen kétharmados törvényt sem lehet a jóváhagyása nélkül megszavazni.
A bécsi Néppárt lemondott vezetője, Manfred Juraczka helyett az országos pártszervezet eddigi főtitkára, Gernot Blümel veszi át az alaposan leszerelt bécsi ÖVP vezetését. Bár az ő helyettesének kinevezésével némiképp változik a Néppárt országos vezetése, Reinhold Mitterlehner pártelnök, szövetségi alkancellár a súlyos bécsi vereség ellenére sem lát okot a kormány néppárti részének átalakítására.