2016. január 7., 04:00

Obama elnök a könnyeit törölgette, amikor a fegyverviselés szigorítását bejelentve felidézte a Sandy Hook-i általános iskolában történt lövöldözés gyermekáldozatait. Az elnök érzelmessége még politikai ellenfeleit, köztük Donald Trumpot is meghatotta. De nem Barack Obama az egyetlen amerikai elnök, aki elsírta magát.

2016. január 6., 16:49

A hét végén beköszöntött kemény fagy komoly gondokat okozott Lengyelországban. Az ország középső és keleti részén és a tengerparton éjszaka volt, ahol mínusz 24 fokot mértek, és nappal sem mutatott a hőmérő –10-nél többet. Krakkót emellett olyan szmog is sújtja, hogy különleges intézkedéseket kellett bevezetni, a lengyel és a szlovák Tátrában már 14 ember vesztette életét – a kevés hó és a jegesedés miatt.

2016. január 6., 15:36

Berlin központjában – az I. világháborús fegyverbarátság-jegyében – kapta meg hajdan fővárosunk nevét egy fontos útszakasz.

2016. január 6., 12:51

A hét végén beköszöntött kemény fagy komoly gondokat okozott Lengyelországban. Az ország középső-, keleti részén és a tengerparton éjszaka volt, ahol mínusz 24 fokot mértek és nappal sem mutatott a hőmérő – 10-nél többet. Krakkót emellett olyan szmog is sújtja, hogy különleges intézkedéseket kellett bevezetni, a lengyel és a szlovák Tátrában már 14 ember vesztette életét – a kevés hó, és a jegesedés miatt.

2016. január 6., 09:25

Újévi jókívánságai mellé levelet küldött olvasóiknak János Zsolt, a Határon átnyúló pénzügyek című rovatunk állandó szerzője, a nemzetközileg ismert pénzügyi tervező és tréner. Mi mást is tartalmazhatna a szakértő üzenete, mint tanácsokat azoknak, akik a 2016-os évben szeretnék pénzügyeiket a lehető legoptimálisabban irányítani. Az alábbiakban közöljük János Zsolt levelét.

2016. január 5., 18:51

A brit The Independent című lap írta meg, hogy az ISIS megölte Ruqia Hassan szabadúszó újságírót, a Raqqa is Being Slaughtered Silently (Rakkát lassan legyilkolják) nevű, emberi jogi sértéseket feltáró Facebook-csoport szerzőjét. A lap szerint szeptember óta ő volt az ötödik szíriai újságíró, akivel a szélsőséges szervezet végzett.

2016. január 5., 12:30

Az új lengyel kormány eleget tesz az előző kabinet által vállalt kötelezettségnek, és megkezdi a közel-keleti menekültek befogadását – jelentette az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió. A külügyminiszter ezt megerősítette. A menekültek befogadását még az előző kormány vállalta, az új kormány vezetői pedig jelezték fenntartásaikat. De ezek szerint mégsem szállnak szembe Brüsszellel, mint a magyar kormány.

2016. január 5., 11:47

A Garancsi István érdekeltségébe tartozó cégcsoport beruházásához is az állami tulajdonú Eximbank ad hitelt. A értesülése szerint Orbán Viktor barátjának cége 16,5 milliárd forint kölcsönt kap a Kopaszi gát megvásárlásához.

2016. január 5., 10:31

A 168 Óra e heti számában arról is olvashatnak: nemzetközi szakemberek féltik az európai demokráciákat. Egyes elemzők úgy vélik: 2016 az emberi jogok hanyatlásának éve lehet. A német konzervatív lap, a Die Welt is nemrég a kontinens orbanizálódását jósolta. Ugyanakkor Balázs Péter volt külügyminiszter, EU-biztos szerint bár népszerű orbanizálódással riogatni, nincs ilyen veszély.

2016. január 4., 11:03

A Financial Times lap szemleírója úgy gondolja, hogy Európát nem véletlenül sújtják egymás után a válságok, és hogy az unió ösztönösen hajlik a rossz kompromisszumokra, illetve a csakis a lehető legjobb megoldást feltételező forgatókönyvekre.

2016. január 3., 17:37

Az Európai Bizottság januárban napirendre tűzi a jogállamiság lengyelországi helyzetének kérdését, miután a varsói parlament néhány nappal ezelőtt megszavazta a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást, amely széles körű tiltakozást váltott ki Lengyelországban és külföldön egyaránt.

2016. január 3., 10:47

A gyerekkorom és a felnőttkorom karácsonyai között volt egy lényegi különbség. Az előbbieket reszkető izgalommal vártam – egyszer „beugrott” egy igazi focilabda is, amire végképp nem számítottam, sőt hiába törtem fel a szekrényeket még ünnep előtt, nem találtam –, az utóbbiakban inkább az foglalkoztatott, hogy mi a fenét vegyek a feleségemnek, majd a kisfiamnak, na meg hogy: mi legyen a kaja? Mit eszünk a szüleinknél és mit főzzünk nekik mi, ha átjönnek hozzánk?

2016. január 2., 10:01

Ferenc pápa december 8-án nyitotta meg a római Szent Péter-bazilikában a rendkívüli szent évet. A 2016. november 20-ig tartó egyházi esztendő központi gondolata az irgalmasság, más szavakkal a bajbajutottak megsegítése, amit a menekültprobléma tesz időszerűvé. A katolikus egyházfő arra szólítja fel a híveket, hogy most, karácsony táján, különös gondot fordítsanak a menekültekre, akik legjobban rá vannak szorulva az irgalomra és segítségre.

2016. január 2., 08:02

Lemondtak pénteken a lengyel közszolgálati televízió csatornáinak vezetői, a médiatörvény módosítása miatt. A közszolgálati rádió első csatornája tiltakozó akciót indított el.