A köztévé teljes vezetősége lemondott Lengyelországban

Lemondtak pénteken a lengyel közszolgálati televízió csatornáinak vezetői, a médiatörvény módosítása miatt. A közszolgálati rádió első csatornája tiltakozó akciót indított el.

2016. január 2., 08:02

A lengyel parlament által most elfogadott „médiatörvény kis módosításának” nevezett jogszabály az októberi választások nyomán kormányra került jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) által tervezett lengyel közmédia-reformot készíti elő.

Az új törvény miatt Piotr Radziszewski, a TVP1, Jerzy Kapuscinski, a TVP2 főnöke, Katarzyna Janowska, a TVP Kultura, valamint Tomasz Sygut, a Televíziós Hírügynökség vezetője egyidejűleg nyújtotta be lemondását, melyet, a lengyel közszolgálati televízió főigazgatója elfogadott.

A törvénymódosítás miatt a lengyel közszolgálati rádió első csatornája a módosítás miatt péntektől óránként felváltva Lengyelország és az Európai Unió himnuszát sugározza,így tiltakozva a „a pluralizmusnak és a szólásszabadságnak a lengyel közmédiában való veszélyeztettsége” ellen.

A tervezett reform a közszolgálati rádiót, a televíziót és a PAP hírügynökséget nemzeti kulturális intézményekké alakítaná át, más szervezeti struktúrával és megváltozott finanszírozással.
A jogszabály ellen az ellenzék és a nemzetközi médiaszervezetek tiltakoztak.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán levéllel fordult a lengyel kormányhoz, részletes tájékoztatást kérve a törvényről és arról, hogy mennyiben vették figyelembe annak előkészítésekor a hatályos közösségi szabályozást és a média sokszínűségének követelményét.

Több német lap múlt héten cselekvésre szólította fel az Európai Uniót az új lengyel kormány tevékenysége miatt.

(MTI, Index)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.