Szír újságírónőt végzett ki az ISIS
A brit The Independent című lap írta meg, hogy az ISIS megölte Ruqia Hassan szabadúszó újságírót, a Raqqa is Being Slaughtered Silently (Rakkát lassan legyilkolják) nevű, emberi jogi sértéseket feltáró Facebook-csoport szerzőjét. A lap szerint szeptember óta ő volt az ötödik szíriai újságíró, akivel a szélsőséges szervezet végzett.
Hassan Nisan Ibrahim néven jelentette meg az írásait a közösségi médiában. A Rakkát lassan legyilkolják csoport alapítója, Abu Mohammed a napokban közölte Hassan utolsó szavait:
„Rakkában vagyok, halálosan megfenyegettek, de nem bánom, ha letartóztat és lefejez az ISIS, mert az jobb, mint ha minden méltóságom elvesztésével kellene az ISIS uralma alatt élnem.”
Utolsó Facebook-bejegyzése az ISIS-en gúnyolódik, amiért az betiltotta a wifi-hotspotokat Rakka városában: „Gyerünk, vegyétek csak el tőlünk az internethozzáférést, a postagalambjaink nem fognak panaszkodni...”
Az újságírónő kivégzésnek pontos idejét nem tudni, de 2015. július 21. óta nem volt jelen a közösségi médiában.
(Forrás: The Independent)