Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
Medve tartja rettegésben a lakosságot, miután egy férfi kórházba került a ragadozóval történő találkozást követően.
Donald Trump úgy hisz a kriptovalutában, ahogyan senki más! S ennek most hangot is adott.
2021. május 16., 08:10
A posztra vágyók között mindössze 40 nő van, a komoly jelöltek mind radikálisok.
2021. május 15., 19:53
Több mint fél év után szombat éjféltől szabadon lehet éjszaka is mászkálni. Hétfőtől nyitnak az általános iskolák, szerdától pedig általános nyitás lép érvénybe: újra látogathatók lesznek az éttermek, hotelek, valamint a kulturális és sportrendezvények.
2021. május 15., 19:37
„Veszélyes vendégül látni egy ekkora nemzetközi eseményt” – mondta a Rakuten vezérigazgatója, Hiroshi Mikitani, de más japán cégvezetők is aggódnak.
2021. május 15., 18:33
A Hamász irodáit vették célba az izraeli katonák, de az épületben működött több médium is, így az AP és az al-Dzsazíra is.
2021. május 15., 13:45
Harminc embert halálra ítéltek rendőrök elleni erőszak miatt a Kongói Demokratikus Köztársaságban szombaton.
2021. május 15., 13:03
Szerdán Svédországban 26,5 fokot mértek, a szomszédos finnországi Ouluban 28,1 fokot regisztráltak. Oroszország északnyugati részén pedig 30 fok volt.
2021. május 15., 08:42
Sőt, ingyen végzik el a PCR-tesztet azoknak, akiknek negatív koronavírus-tesztre van szükségük a hazatéréshez.
2021. május 15., 08:09
Marokkó 40 tonna élelmiszert, gyógyszert és takarót küld a palesztinoknak az Izraellel kirobbant harcok miatt.
2021. május 15., 07:40
Szombatra virradó éjjel is folytatódtak a harci cselekmények Izrael és a palesztin dzsihadista szervezet, a Hamász között: utóbbi rakétákkal támadta Izraelt, Izrael pedig légi csapásokat mért a Hamász állásaira.
2021. május 14., 21:55
Putyin mintademokráciájában újabb független hírportált minősítettek „külföldi ügynöknek".
2021. május 14., 21:34
Boris Johnson bejelentette, hogy lerövidítik az 50 éven felüliek esetében az oltás első és második dózisának beadása közötti időt.
2021. május 14., 21:10
Ilyen Magyarországgal biztos nem fordulhat elő.
2021. május 14., 20:34
Északi szomszédunknál megszűnik a kijárási korlátozás is.
2021. május 14., 20:02
Finnországban 28, Svédországban 26 fokos hőség tombol, miközben nálunk alig van húsz foknál melegebb.
2021. május 14., 19:37
Élőhelyük szűkülésével a vadállatok egyre beljebb nyomulnak a városokba, nemrég egy Vatikánhoz közeli játszótéren végeztek rendőrök egy vaddisznó családdal.
2021. május 14., 18:31
A világszervezet vezetője mélységesen aggódik az indiai helyzet miatt.
2021. május 14., 17:59
Ezt állítja egy kaliforniai nő, akitől „meggyőző bizonyítékot" várnak, különben megy a pénz az oktatásra.
2021. május 14., 16:55
A kormányfő szerint az esetek növekvő száma ellenére lehetséges, hogy biztonságban megrendezzék a játékokat.