Szombattól újra lehet tüntetni Szlovákiában

Északi szomszédunknál megszűnik a kijárási korlátozás is.

2021. május 14., 20:34

Szerző:

Véget ér szombaton a koronavírus járvánnyal összefüggésben tavaly októberben bevezetett vészhelyzet Szlovákiában – az erről szóló döntést pénteki ülése után jelentette be a pozsonyi kormány.

Szlovákiában tavaly októbertől léptetett érvénybe vészhelyzetet a pozsonyi kormány, az eredetileg 45 napra kihirdetett vészhelyzetet később még 5 alkalommal meghosszabbították, legutóbb április végén, 30 nappal. A legutóbbi hosszabbítást még a parlamentnek is jóvá kellett volna hagynia, legfeljebb 20 nappal a vonatkozó kormánydöntés után. Erre azonban már nem került sor, mivel a kabinet pénteki ülésén szombati hatállyal megszüntette a vészhelyzetet.     

A vészhelyzet megszüntetésével egyidőben véget ér a kijárási tilalom, és a megszűnnek a gyülekezési szabadságra vonatkozó – a vészhelyzethez kötődő – korlátozások is. A kormányzat a javuló járványügyi adatok mellett leginkább azzal indokolta a vészhelyzet megszüntetését, hogy a pozsonyi törvényhozás pénteken jóváhagyta a gazdasági mobilizációról szóló törvény módosítását.     

Az említett jogszabály módosítása lehetővé teszi, hogy a jövőben a kormány ne csak vészhelyzeti állapotban vagy annál magasabb állapotszinten hozhasson meg bizonyos korlátozó intézkedéseket, egyebek között a létfontosságú árucikkek forgalmáról. Ezeknek az intézkedéseknek a meghozataláról a jövőben már rendkívüli helyzet idején is dönthet a kabinet. A gazdasági mobilizációról szóló törvényben eredetileg azt is módosítani akarták, hogy az orvosok munkára való behívása már rendkívüli helyzet idején is lehetővé váljon, ám ennek lehetőségét végül a vészhelyzeti állapothoz kötötték.     

Szlovákiában még tavaly márciusban hirdetett rendkívüli helyzetet a kormány, ez jelenleg is hatályban van, és egyelőre marad is. A vonatkozó szlovák szabályozás szerint 3 állapotszint van, ezek közül a legenyhébb a rendkívüli helyzet, amit sorrendben a vészhelyzet, majd a rendkívüli állapot követ. Legutóbbit a parlament javaslatára az államfő hirdeti ki, ám erre még nem volt példa az ország történetében, s arra rendszerint csak háborús helyzetben kerül sor.     

A vészhelyzet megszűntetése „mindenki győzelme" – mondta az intézkedés bejelentését követően Eduard Heger szlovák kormányfő. „Megígértük, hogy a vészhelyzet egy perccel sem tart majd tovább, mint ahogy az szükséges lesz, ezt be is tartottuk" – idézte Heger szavait a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség. Szlovákiában a múlt héten adták le a petíciós bizottság tagjai az államfői hivatalban azt a közel 600 ezer aláírást, amellyel egy előrehozott parlamenti választást célzó népszavazást kezdeményeznek. A tavaly februári parlamenti választásokon megbízatást szerzett négypárti szlovák kormánykoalíció pártjainak támogatottsága az elmúlt egy évben érezhetően visszaesett, nem utolsó sorban a népszerűtlen járványintézkedésekkel összefüggésben.     

Szlovákiában már két hónapja lassan, de folyamatosan javulnak a járványügyi adatok, csökken az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma, és hasonló trend figyelhető meg a kór miatt kórházban ápoltak, illetve a kórnak tulajdonított új halálesetek tekintetében is. A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint pénteken közel nyolcszáz embert kezeltek kórházban a kór miatt, a halálesetek száma pedig 33-al, 12 135-re emelkedett. Pénteken mintegy 7 ezer PCR-tesztből azok valamivel több mint 4 százaléka bizonyult pozitívnak. A mintegy öt és fél millió lakosú Szlovákiában péntekig a legalább egy oltást már megkapott beoltottak száma 1 millió 348 ezer volt, közülük mintegy 628 ezren már a második oltásadagot is megkapták.

 (Kiemelt képünk illusztráció. Covid-tesztelésre várók Pozsonyban. Fotó: VLADIMIR SIMICEK I AFP)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).