Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2010. január 21., 12:17
Élve emeltek ki egy ház romjai alól egy tizenegy éves kislányt a szomszédai a földrengés sújtotta Haiti fővárosában szerdán, nyolc nappal a természeti csapás után - közölték francia nem kormányzati segélyszervezetek.
2010. január 21., 10:58
Az emberiség fejlettebbik fele ma ezernyi olyan műszaki eljárás birtokában van, amely szinte százszázalékos garanciát ígér arra nézve, hogy egy épület, legyen akár több száz méter magas, képes legyen ellenállni egy erős földrengésnek. Na persze ott, ahol az olcsó és gyors épületemelés végett egyszerűen elhajítják a szabálykönyveket, a nagyobb profit érdekében „kispórolnak” mindent az épülő szerkezetekből, s mindehhez a hatóságok még, korrupciós alapon, segédkeznek is – nos, ott minden előfordulhat. Ott pedig, ahol az emberek többsége bádogtetejű vályogkunyhókban él, végképp nincs menekvés egy természeti katasztrófa elől. Haiti mindkét esetre példa. ACZÉL ENDRE írása.
2010. január 21., 08:38
Dagad az osztrák kebel, egyébről sem lehet olvasni-hallani, mint az újabb kettős sikerről. Michael Haneke és Christoph Waltz nemzeti hősök, akik dicsőséget szereztek Ausztriának. A még csak nem is óvatos nyilatkozatok pedig egyenesen arra utalnak, hogy küszöbön az újabb Oscar-díj - ha ugyan nem egyszerre kettő. A lelkesedést tettek követik: már júliustól több állami támogatást kap az osztrák filmgyártás.
2010. január 21., 08:26
"Már olyan depressziós, hogy az emberek látják: ha valamit meg kell tennie, azt elszúrja? A kormányfő azért ideges, mert a szociális álarc leesett, és nyilván már csak a primitív nacionalista magyarkártya maradt neki" – vélekedett Robert Fico szlovák kormányfőről Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ-DS elnöke.
2010. január 21., 06:47
Egy kassai galériában olyan kiállítás nyílt, amelynek alkotásai Ján Slota, a szlovák nemzeti párt (SNS) elnöke magyarokat sértő, rasszista és megalázó kijelentéseit parodizálja – adta közre a hírportál.
2010. január 20., 21:29
Történelmi változások éveit tölthette 1988–1993 között HELTAI ANDRÁS az MTI és az MTV tudósítójaként Washingtonban. Alkalmasint 1989 volt a leginkább emlékezetes. És tanulságos: a krónikás közvetlen közelből élhette meg, mennyire másként látták, kezelték a fordulatot a nyugati világhatalom fővárosában, mint itthon. Néhány jellemző epizód ebből az évből.
2010. január 20., 18:36
Hatalmas gyémántfogás a frankfurti reptéren. Két és fél millió eurót ér a kő.
2010. január 20., 18:11
"A Bajnai-kormány elvégezte, amit ilyen rövid idő alatt el lehetett, sokat tett az országkép megjavításáért. Erejüktől tellően megpróbáltak hosszú távra szóló intézkedéseket is tenni – a pozitívakat tovább kell vinni, meg kell alapozni a hosszú távú fejlődést. Természetesen változatlanul időszerű a korrupció visszaszorítása. A kilenc budapesti nagykövetnek a kérdésben nyilvánosságra hozott levelének tartalmával alapvetően mi is egyetértünk. Ugyanakkor a levelet – konkrét üzleti döntésekhez való közelsége miatt – sokan a magyar politikába való közvetlen beavatkozásnak értékelték, ez pedig, úgy érzem, nem feladatunk. Ezért mi más típusú kommunikációt választottunk volna" - mondotta a ger-mania.hu-nak Vahl Tamás, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke,
2010. január 20., 17:21
Szándékosan használta az FBI az arcképet? A spanyol politikus magyarázatot követel, miért hasonlít Osama öregkori képére.
2010. január 20., 07:12
Az osztrák kormány ugyanarra a napra tűzte ki az elnökválasztást, amelyen hat évvel ezelőtt járultak az urnákhoz az osztrákok. Egyelőre Heinz Fischer jelenlegi államfő az egyetlen biztos induló, de március 26-ig, a jelentkezés lezárásáig van még idő. Az FPÖ máris jelezte, hogy egyik, egyelőre meg nem nevezett politikusa is ringbe száll.
2010. január 20., 04:57
Az SNS azt ajánlja Szegedi Csanádnak, a Jobbik EP-képviselőjének, hogy a parlament helyett egy megfelelő gyógyintézetben kamatoztassa szónoki képességeit.
2010. január 19., 19:39
Az osztrák kormány ugyanarra a napra tűzte ki az elnökválasztást, amelyen hat évvel ezelőtt járultak az urnákhoz az osztrákok. Egyelőre Heinz Fischer jelenlegi államfő az egyetlen biztos induló, de március 26-ig, a jelentkezés lezárásáig van még idő. Az FPÖ máris jelezte, hogy egyik, egyelőre meg nem nevezett politikusa is ringbe száll.
2010. január 19., 05:14
Port-au-Prince egy olyan városra emlékeztet, amelyet atomcsapás ért - jelentette ki hétfőn Kenneth Merten, az Egyesült Államok haiti nagykövete a CNN-nek nyilatkozva. Merten az amerikai hírtelevízióban elmondta, hogy vidéken is több várost szinte a földdel tett egyenlővé a legkevesebb 70 ezer halottat követelő január 12-i földrengés.
2010. január 18., 23:08
Jelentős magyar sikerrel is kezdődött meg Európa egyik kulturális fővárosa, Essen, pontosabban a Ruhr-vidék ünnepi éve. A Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével az elmúlt héten az esseni Filharmónia épületében, néhány nappal később pedig Dortmundban vendégszerepelt. Az együttes, amely már hosszú éve óta gyakran lép fel ezekben a német városokban is, mindkét alkalommal nagy sikert aratott Wagner Siegfried-idillje, a mester Wesendonck-dalai, valamint Beethoven VI. szimfóniájának előadásával, Felix Mottl zenekari feldolgozásában. A koncerten Petra Long mezzoszoprán tolmácsolta a Wagner-dalokat. Ráadásként Dohnányi-művel köszönték meg a magyar művészek a vastapsot
2010. január 18., 20:05
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága hétfői jelentése szerint a földrengést követő hatodik napon továbbra is katasztrofális a helyzet Haitin, s a lakosság egyre agresszívabb az élelem és víz hiánya miatt. A jelentés a részvétlenség terjedéséről is szól: a hullákat az utcára dobálják, és akit összegyűjtöttek, Port-au-Prince-ben helyenként utcai gödrökben égetik el.
2010. január 18., 05:45
"Borzasztó hullaszag fogadott bennünket Port-au-Princeben. Fegyveres kíséretet kaptunk, mert az elkeseredett, éhes és szomjas túlélők fosztogatni kezdtek"- ezt az üzenetet kaptam - írja blogjában Vujity Tvrtko.
2010. január 17., 22:01
A legfontosabb persze a város nagy szülötte. De téved, aki azt hiszi, hogy a salzburgi Mozart-hét nem kínál egyebet. Még a nagy jubileumi évben is ügyeltek arra, hogy más zeneszerzők művei is szerepeljenek a programban. Az idén pedig különösen gazdag a kínálat: január utolsó hetében a hagyományos és a modern zene egyaránt várja a közönséget, mégpedig kitűnő muzsikusok előadásában.