Íme a magyar Slota szerint! Görbelábú és szőrös
Egy kassai galériában olyan kiállítás nyílt, amelynek alkotásai Ján Slota, a szlovák nemzeti párt (SNS) elnöke magyarokat sértő, rasszista és megalázó kijelentéseit parodizálja – adta közre a hírportál.
Látható például egy ázsiai vonású, szőrös harcos, primitív öltözetben, akinek szélsőségesen görbe lába van, mögötte apró póni áll. Ezzel az alkotással Slotának a magyarok őseiről mondott szavait figurázták ki, a kép alatt két nyelven, magyarul és szlovákul is szerepelnek Slota kijelentéseire utaló magyarázatok.
A művészek Slota azon kijelentését is parodizálták, mikor Göncz Kingát kócos asszonyságnak nevezte, mondván, többet törődhetne külsejével. A képen a volt magyar külügyminiszter boszorkány alakjában szerepel.
A tárlaton szerepel egy szobor is, amely Szent Istvánt lovas bohócként, a turult pedig színes papagájként ábrázolja – ugyancsak utalva ezzel Slota egy-egy korábbi sértő kijelentésére.
„A látogatók nem akarták elhinni, hogy egy vezető politikus hivatalos kijelentéseiről van szó, állandóan azt kérdezgették, nem változtattunk-e rajtuk?“ – nyilatkozta a kiállítás kurátora.