Oscar-díjra várva

Egy estén két Golden Globe – ilyesmi kis ország nem túl nagyra tartott filmművészetével ritkán esik meg. Igaz, Michael Haneke A fehér szalag című filmjének cannes-i fődíja sejttette, hogy ez inkább csak kezdete a sikersorozatnak, mint ahogy Christoph Waltz zseniális alakítása Tarantino Becstelen brigantyk című filmjében is jelezte: egy hazájában szinte ismeretlen színész világkarrierje indult el.

Haneke a tőle megszokott nyugalommal nyugtázza a díjat: örül, persze, nagyon örül, de ha nem kapta volna, akkor sem roppan össze. Waltz, talán mert számára kevésbé megszokott az ilyesmi, nem is leplezte túláradó boldogságát. Gratulációk özöne árasztotta el a két művészt, a legfelsőbb politikai vezetés is elküldte jókívánságait, köszönetet mondva a hazának tett szolgálatért. A két ünnepelt egyébként visszafogottan nyilatkozik, amikor az Oscar-reményekről kérdezik őket, pedig ez a várakozás a levegőben lóg.

Bár Haneke filmje lényegében német pénzből készült, ma Ausztriában már nemigen hallani arról a vitáról, hogy a film tulajdonképpen németnek számít, s az sem téma, hogy a Londonban élő Waltz hazájában eddig kevéssé volt ismert. Ausztria vitán felül sajátjának tartja a sikert. Az ORF, az osztrák közszolgálati televízió – amely kétségkívül részt vett A fehér szalag finanszírozásában, igazgatói nyilatkozatban foglalta össze, mi minden fűzi a két sikeres művészhez. Haneke szinte az ORF gyermeke, ott nőtt fel – hangzott el, és hirtelen előkerültek mindazok a tévéfilmek, avagy az ORF által társfinanszírozott produkciók, amelyekben Waltz is játszott. A televízió szokásos hétfő esti kulturális műsora szinte kizárólag a díjkiosztással, azon belül pedig a két osztrák filmessel foglalkozott.

A szakma is örül, félretéve az esetleges féltékenységet, hiszen az immár világraszóló siker a filmművészet átértékelését jelenti. Ez az ágazat eddig nem volt igazán reflektorfényben, mindennél nagyobb pénzügyi nehézségekkel küzdött. Már Cannes után javult a helyzet, az ORF például megváltoztatta terveit, és mégsem szállt ki a filmfinanszírozásból, s nőtt a filmtámogatási alap költségvetése is. Az ORF kiválása súlyos érvágás lett volna, márpedig a kényszerű takarékossági intézkedések fenyegetőek voltak. A köztévé azonban most hirtelen úgy látja, érdemes bennmaradni a bizniszben, számára is dicsőséget hoz a legnagyobb filmgyártási támogató büszke címe.

A konkrét intézkedés nem sokat váratott magára. Reinhold Mitterlehner gazdasági miniszter a producerek képviselőjének jelenlétében ismertette az új filmtámogatási modellt. Bár az eredetileg tervezett 20 millió eurós támogatásra a jelenlegi helyzetben nincs lehetőség, ám az az ötmillió is jól fog jönni, ami júliustól a filmkészítőknek jut. Az új alap az egymillió eurónál nagyobb költségvetésű játékfilmek, illetve a minimum 200 ezer eurós dokumentumfilmek otthon elköltendő kiadásainak 25 %-át vállalja át. Jövőre 7,5 millió euró – 2012-ben ugyanennyi – kerül állami támogatásként az alapba. A gazdaság minden jel szerint felfedezte ezt a befektetési lehetőséget, amely a remények szerint koprodukciókat is vonz majd Ausztriába, s ezzel fellendíti a stúdiók, a gyártó cégek forgalmát.

Ami a közönség érdeklődését illeti, annak is jót tesz a siker. 2009 rekordév volt: több mint egymillióan néztek meg osztrák filmet moziban. Nem is vitás, hogy Stefan Ruzowitzky Oscar-díja (A pénzhamisítók) hozzájárult a nézők érdeklődésének felkeltéséhez, ha nem is a díjnyertes film volt a listavezető hazájában. A remények szerint most még többen lesznek kíváncsiak osztrák alkotók műveire, másrészt a pénzemberek is szívesebben fektetnek filmkészítésbe, ami a producerek kedvét és hajlandóságét is növeli – nem beszélve a forgalmazókról.