A Fesztiválzenekar Európa német kulturális fővárosában
Jelentős magyar sikerrel is kezdődött meg Európa egyik kulturális fővárosa, Essen, pontosabban a Ruhr-vidék ünnepi éve. A Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével az elmúlt héten az esseni Filharmónia épületében, néhány nappal később pedig Dortmundban vendégszerepelt. Az együttes, amely már hosszú éve óta gyakran lép fel ezekben a német városokban is, mindkét alkalommal nagy sikert aratott Wagner Siegfried-idillje, a mester Wesendonck-dalai, valamint Beethoven VI. szimfóniájának előadásával, Felix Mottl zenekari feldolgozásában. A koncerten Petra Long mezzoszoprán tolmácsolta a Wagner-dalokat. Ráadásként Dohnányi-művel köszönték meg a magyar művészek a vastapsot
Egyébként a „Ruhr-2010” fesztivál látványos megnyitója a hajdani iparvidék elhagyott aknájának és kohójának területén nem csak a közönségnél, hanem a kormánynál is elismerésre talált. Bernd Neumann, a kulturális ügyek (kereszténydemokrata) minisztere bejelentette: a rendhagyó szabadtéri színpad, amelynek nézőterén 1.200 hely van, 200.000 eurós támogatást kap – azaz folytathatja majd tevékenységét az ünnepi rendezvények után is.
A lassan „mega-várossá” összenövő Ruhr-vidék programjának egyik kitűnő ötlete a „Local Heros”, a „helyi hősök” nevet viselő rendezvény-sorozat. A régiónak mind az 53 városa lehetőséget kap, hogy a kulturális év keretében egy héten át megmutassa magát, művészeinek, alkotóinak tevékenységét.
Legfeljebb a kérdést lehetne feltenni, miért kell német városok bemutatkozását angol címmel hirdetni… Egyébként a sikerek regisztrálása mellett nem kevés bírálat is kíséri a programokat. Nem alaptalanul, hiszen nem ritka, hogy a kényszer-takarékosság jegyében könyvtárakat zárnak be a régióban, színházakat is fenyeget ez a veszély – vagy éppen hidegebb marad a víz a városi uszodákban, mert spórolni kell… A kultur-főváros illetékeseinek válasza: ők nem tehetnek a gazdasági válságról…
Magdolna Wiebe, Dortmund