2010. március 9., 07:32

Egyre később szülnek az olasz anyák: több római egyetem szülész-nőgyógyászai által készített felmérés szerint az olasz nők 34 %-a 35 éves kora után hozza világra első gyermekét, 6 % pedig 39 éves kora után.

2010. március 8., 18:18

Dédapáink korában még németül (is) adták a vezényszavakat a közös hadseregben. Napjainkban német és magyar békefenntartók, katonaorvosok dolgoznak együtt Afganisztánban, a Balkánon s vannak, akik az angol helyett, mellett németül is megértik egymást. A közös munkát most új katonai szótár is segíti – amely történetesen osztrák közreműködéssel készült.

2010. március 8., 16:27

A Nyugat alapvető politikai és katona érdeke, hogy Oroszország is a NATO tagja legyen. A véleményt vezető német katonapolitikusok fogalmazták meg a Spiegel magazin legújabb számában. A feltűnést keltő cikk szerzői a kereszténydemokrata Volker Rühe, 1992 - 1998 között védelmi miniszter, Klaus Naumann tábornok, a Bundeswehr volt főfelügyelője és a NATO katonai bizottságának korábbi elnöke, Frank Elbe volt nagykövet és Ulrich Weisser, ny.á. altengernagy, a Védelmi Minisztérium volt vezető munkatársa.

2010. március 8., 13:43

Több mint negyven a hétfő hajnali törökországi földrengés halálos áldozatainak száma - közölte Kovancilar város polgármestere. A Richter-skála szerint 6-os erősségű földmozgás a keleti Elazig tartományt rázta meg közép-európai idő szerint 3 óra 32 perckor. Középpontja Basyurt falu mellett volt. A fő rengést mintegy húsz kisebb követte, ezek közül a legerősebb 4,1-es erősségű volt. A földmozgást a szomszédos Tunceli, Bingöl és Diyarbakir tartományokban is érezni lehetett.

2010. március 8., 12:29

Ritka eset, amikor az ünnepelt adja az igazi ajándékot. Most ez történt: Lorin Maazel 80. születésnapját a Bécsi Filharmonikusokkal töltötte. A Musikvereinben megtartott koncerten műsorra került saját szerzeménye is.

2010. március 8., 10:42

Heinz Fischer újraválasztásában valószínűleg még egyedüli kihívója sem kételkedik. Ma már azonban egyértelmű, hogy a rövidre szabott elnökválasztási kampány így is bővelkedik majd a szalonképtelen megnyilvánulásokban. Gondoskodik erről a Szabadságpárt (FPÖ), amely a minap a szélsőjobboldali nézeteiről ismert őskonzervatív Barbara Rosenkranz személyében ellenjelöltet állított. A jelölés március 26-án válik hivatalossá, amint az érintett – csakúgy, mint Heinz Fischer – benyújtja minimum 6000 támogatójának aláírását. A Néppárt és a Zöldek egyaránt lemondott a saját jelölt állításáról.

2010. március 8., 06:02

Civilszervezetek emberjogi aktivistái és szimpatizánsaik hétfőn délelőtt 10 órakor találkoznak a szlovákiai kormányhivatal előtt. A „Rózsát Ficónak“ akciót állítólag nem csupán a csípős viccei miatt szervezik, hanem azért is, mert nem teljesíti kötelezettségvállalását a nők jogai terén Szlovákiában.

2010. március 7., 20:22

Mikolaj: osztályonként 10 euróba kerül a hazafias törvény betartása - Kirúghatják a jogszabályt figyelmen kívül hagyó igazgatókat Szlovákiában.

2010. március 7., 20:22

Már 24 halálos és 65 sebesült áldozata van a vasárnapi iraki választások kezdetekor történt merényleteknek, pokolgépes és aknavetős támadásoknak a bagdadi belügyminisztérium friss adatai szerint. A terrorveszély ellenére az irakiak nagy számban adják le voksukat. A legvéresebb támadást egy bagdadi társasházban hajtották végre: a pokolgép 12 embert ölt meg. Egy másik lakóházban négy ember halálát okozta egy robbanás. Egy becsapódó rakéta is megölt négy embert a fővárosban. Kászim al-Musztavi vezérőrnagy, Bagdad biztonsági szóvivője közölte, hogy a legtöbb rakétát és aknagránátot a főleg szunniták lakta negyedekből lőtték ki.

2010. március 7., 16:55

Találós kérdés: ki énekelte a pop-zene történetében az első környezetvédő dalt? A válasz: Adriano Celentano. Ki énekelte a leghíresebb dalt a vietnami háború ellen Európában? Gianni Morandi. Hol mesélték el először a haláltáborok történetét rock-dalban? Megint csak Itáliában – az Equipe 84 együttes által. Máig kevesen tudják, hogy a belcanto, a szép romantikus dalok hazájának modern dalnokai mennyire odafigyeltek már közel 50 évvel ezelőtt is a világ történéseire.

2010. március 7., 14:06

Gyors, rövid hatótávolságú rakétákat fejleszt Irán. A rakéták állítólag a radarok számára is láthatatlanok lesznek - jelentette az iráni állami tévé.

2010. március 7., 08:55

Olaszországban kb. 5000-re tehető az ALS (amiotrofiás laterális szklerózis) betegeinek száma. Az ALS a labdarúgók betegségeként ismert, bár az ötezer itáliai beteg többségének nem volt soha köze ehhez a sporthoz. Van azonban egy nyugtalanító tény: míg a labdarúgást nem művelő emberek között minden 100 ezerből hat szenved ebben a kórban, addig a 24 ezer, 1970 és 2001 között megfigyelt labdarúgó között több, mint ötven. Ez az arány elég ahhoz, hogy „labda-kórról” lehessen beszélni.

2010. március 7., 08:37

Sokszor mondják azt, hogy a pénz nem boldogít, de azért jó, ha van. Sokan pedig arról is meg vannak győződve, hogy a szerencsének, pláne ha az nyeremény formájában is megtestesül, csak jó oldalai lehetnek. Ezzel szemben például nagyon sok brit lottónyertes vagy pillanatokon belül elverte a nyereményét, és ha lehet, még szegényebb és boldogtalanabb lett, mint eredetileg volt, vagy a nyeremény olyan sok konfliktust hozott az életébe, hogy egyenesen azt kívánta, bár sohasem nyert volna...