Lorin Maazel nyolcvan éves
Ritka eset, amikor az ünnepelt adja az igazi ajándékot. Most ez történt: Lorin Maazel 80. születésnapját a Bécsi Filharmonikusokkal töltötte. A Musikvereinben megtartott koncerten műsorra került saját szerzeménye is.
A nevezetes zenekar a minap tért haza húsznapos hangversenykörútjáról. Nyolc országban jártak, az európaiakon kívül most először Dohában és Katarban. Maazel vezényletével 15 koncertet adtak 13 városban – már csak fizikailag sem csekély teljesítmény!
A bécsi születésnapi koncertnek a bérletesek örülhettek: műsoron Debussy- és Ravel-művek mellett Maazel saját szerzeménye, az 1984-ben bemutatott operájának egy részlete volt. A világ egyik legkeresettebb mestere nem egyszer mondta, hogy számára a kreatív munka, a komponálás fontosabb, mint az interpretálás, ám szerencsére tévedtek, akik arra következtettek, hogy visszavonul a vezényléstől, és csakis komponálással foglalkozik. Talán a nyolcvanéves Maazel erre még nem tartja megérettnek az időt.
Születésnapjának bécsi megünneplése nem csak azért esemény, mert Maazel minden koncertje az. A világhírű karmesternek ugyanis kellemetlen emlékei is vannak Bécsről, s ha így döntött, az különleges megtiszteltetés a városnak és persze a zenekarnak. Bár Maazel 1980 óta vissza-visszatérő karmestere a Bécsi Filharmonikusoknak, két évig ő állt a zenekar élén, operaigazgató is volt, ám viszonya nem volt mindig felhőtlen az oly finnyás zenekarral, no meg Bécs kulturális vezetésével. 1984-ben a súrlódások, vagy mondjuk úgy, intrikák miatt otthagyta az osztrák fővárost. 14 évig tartott a haragszomrád. 1998-tól a Bécsi Filharmonikusok nem tudta vagy nem akarta tovább nélkülözni Maazel kivételes művészi kvalitásait: a békülés örömére rendezett Mahler-koncert máig emlékezetes zenei emléke mindazoknak, akik ott lehettek. Azóta ismét gyakran vezényli a világhírű zenekart, és több alkalommal dirigálta az újévi koncerteket, mint bárki más. Lemez-, illetve CD-felvételei a Bécsi Filharmonikusokkal egyedülállóak.
A zeneértő bécsi közönség mindig is nagyra értékelte, zenei kvalitásait még a viták hevében sem tagadta senki. Boszorkányos precizitása miatt sokan hideg, érzelemmentes művésznek tartják, aki mindenek fölé helyezi a tökéletes interpretációt. Ez némelykor igaznak tűnik, aztán jön egy-egy operaelőadás, amely azt bizonyítja: van itt érzelem bőven, ha azt a mű indokolja.
A nyolcvanéves karmester vitalitása a régi. Tervei sem éppen a mának szólnak: 2012-től Christian Thielemann utóda lesz a müncheni Filharmonikusok élén. Vagyis élete kilencedik, zenei pályafutásának nyolcadik évtizedében marad a pulton, nem vonul vissza komponálni.