Irán "láthatatlan" rakétát fejleszt

Gyors, rövid hatótávolságú rakétákat fejleszt Irán. A rakéták állítólag a radarok számára is láthatatlanok lesznek - jelentette az iráni állami tévé.

2010. március 7., 14:06

Ahmad Vahidi táboronok, az iráni védelmi miniszter jelentette be, hogy a Nasr 1 (vagyis: Dicsőség 1)- rakéta 1000 tonna nagyságú célpontokat képes megsemmisíteni. Kilőhetik a földről, de tengeralattjárókról és helikopterekről is.

Két évbe telt, mire a rakétát kifejlesztették és főleg Irán tengerészetét fogja majd erősíteni - mondta a tábornok. Az észak-afrikai ország folyamatosan fejleszti fegyverarzenálját - jelentette az AP hírügynökség. A program 1992 óta tart, amelynek keretében hosszú hatótávolságú fegyvereket kísérleteztek ki.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.