A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
Izrael nukleáris célpontok, illetve magas rangú katonai vezetők ellen intézett csapást Iránban.
Egy utazás előtt érdemes átgondolni az öltözéket, ugyanis a repülőtéren bárkit kellemetlen meglepetések érhetnek.
2014. szeptember 15., 14:34
Vasárnap két tartományban választottak az egykori NDK területén, Brandenburgban és Türingiában. A fő tanulságok: immár komolyan számolni kell egy, a CDU/CSU-tól jobbra álló új párttal, amely az Alternative für Deutschland (AfD) nevet viseli.
2014. szeptember 15., 14:19
Még több mint egy évig elhúzódik a bankok elszámolásának folyamata a parlament elé kerülő törvénytervezet szerint, viszont az adósok terheik számottevő csökkenésére számíthatnak. A devizahitelek forintosítása még mindig nyitott kérdés, így a forintgyengülés egyelőre növeli a törlesztőrészleteket.
2014. szeptember 15., 13:16
A két Bolyai közül az apa, Bolyai Farkas (1775-1856) is sokat köszönhet a göttingeni egyetemnek. Az erdélyi matematikus a XVIII. század végén három évet töltött tanulással német földön.
2014. szeptember 15., 11:39
Megteltek Kismarton utcái azokkal, akik végső búcsút szerettek volna venni Galántai Esterházy Melindától – adta hírül a . Esterházy Pál herceg özvegye, Burgenland kulturális életének jelentős támogatója augusztus 27-én 95 éves korában .
2014. szeptember 15., 11:29
Az őszi-téli szezon sztárkiállítása már megnyílt: Miró teljes életművéről az ad áttekintést. A szeptemberi – a bécsi Collegium Hungaricum közreműködésével– egyedülálló lehetőséget teremt magyar designereknek a bemutatkozásra. Az október pedig egy másik nagy katalán, az építész Gaudí munkásságába enged betekintést, a bécsi Építészeti Múzeumban.
2014. szeptember 15., 10:18
A háborúk története egyidős az emberiséggel, harcos eleink pedig szüntelen keresték a meglepetésszerű támadás lehetőségét. A titkos alagutakba, a föld alatti erődítményekbe vetett hit azóta is dacol az idővel. BOKOR LÁSZLÓ írása.
2014. szeptember 15., 09:51
A sopoti polgármester kérésére az az étterem, amely „Oroszokat nem szolgálunk ki” táblát tett az ajtóra, most módosította a feliratot. Jan Hermanowicz tulajdonos csak azokat az oroszokat nem szolgálja ki, akik Putyin politikáját támogatják.
A tulajdonos azzal indokolta az eredeti feliratot, hogy erre Oroszország agresszív politikája késztette, ám a Helsinki Emberi Jogi Alapítvány és jogi szakértők véleménye szerint ez diszkriminatív cselekedet volt.
2014. szeptember 15., 09:01
Az új EU-bizottságban Magyarország a sportért és kultúráért felelős – a leminősítésért az ellenzék Orbán EU-ellenes retorikáját teszi felelőssé – írja Kathrin Lauer a Wiener Zeitung hasábjain.
2014. szeptember 15., 05:25
Budapesten ezer ember tiltakozott amiatt, hogy a rendőrség razziázott két civil szervezetnél, és hogy ily módon az állam túlkapásokat követ el a civil társadalom ellen – írja a Standard.
2014. szeptember 14., 11:32
Megteltek Kismarton utcái azokkal, akik végső búcsút szerettek volna venni Galántai Esterházy Melindától. Esterházy Pál herceg özvegye, Burgenland kulturális életének jelentős támogatója augusztus 27-én 95 éves korában .
2014. szeptember 14., 08:42
Navracsics Tibor úgy ismert, mint aki a szálakat mozgatta a magyarországi jogállam leépítésében, ezen felül pártkatona és Orbán Viktor hű szolgálója. Így jellemzi a német közszolgálati Deutschlandradio az új magyar EU-biztost. Egyben hangsúlyozza, hogy egy ízben a politikus nyilvánosan is bevallotta: azt teszi, amit megkívánnak tőle.
2014. szeptember 14., 08:21
Ukrajna semlegessége „alapvető kérdés” Moszkva számára, az ennek megváltoztatására irányuló erőfeszítések mögött pedig az Egyesült Államok áll, amelynek az a célja, hogy éket verjen Oroszország és Európa közé – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton.
2014. szeptember 14., 07:18
Matolcsy György 200 milliárd forintból alapítványt hoz létre, amiből a közgazdászképzés reformját tervezi megvalósítani.
2014. szeptember 14., 02:01
A vasárnapi svéd parlamenti választások egyik nyertese lehet a Feministiskt Initiativ. A baloldali feministák pink pártja, élén az alapító Gudrun Schymannal, harmadik választási kampányát futja, s a négy százalékos küszöb átugrására tör. Ha ez sikerül, a ’mérleg nyelve’ lehetnek hétfőn. Ehhez az kell, hogy a második periódusát befejező kék-koalíció elveszítse a hatalmat az öt százalékkal vezető vörös-zöld pártcsoport javára. Ennek viszont, csak a feministákkal együtt lesz stabil parlamenti többségre.