Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
Vlagyimir Putyin egy sajtótájékoztatón azt a nyilatkozatot tette, hogy kész találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel.
Eltűnhet a napi egy-két italos ajánlás az amerikai étrendi irányelvekből, helyette mértékletességet javasolnának, ami sokak szerint túl megengedő alkoholszabály.
A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
2014. szeptember 21., 05:32
A svéd külügyminisztérium péntek délutáni közleményében megerősítette, hogy szerdán súlyosan megsértette a svéd légteret két orosz harci gép, s hogy emiatt a leköszönő konzervatív kormány szakminiszterei – egyeztetve kormányra lépő szociáldemokrata kollégáikkal s a királlyal –, pénteken a minisztériumba rendelték az orosz nagykövetet, hogy tiltakozzanak, s magyarázatot követeljenek a történtekre – írja a Svédasztal.hu.
2014. szeptember 20., 12:46
Biztonsági riasztás miatt helyi idő szerint péntek este rövid időre kiürítették a washingtoni Fehér Ház egy részét, mert az elnöki hivatalnak és rezidenciának otthont adó komplexum területén egy behatolót észleltek – közölte az amerikai média.
2014. szeptember 20., 10:15
Iszonyatos bűncselekmény híre rázta meg a közvéleményt Lengyelországban: letartóztattak egy 37 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy megerőszakolta az ő és a felesége gondjaira bízott 8 hónapos kisbabát.
2014. szeptember 20., 09:54
Egész Európa lélegzetvisszafojtva figyelte a Skócia függetlenné válásáról szóló népszavazás alakulását. A kezdeményező, Alex Salmond, a Skót Nemzeti Párt elnöke és Skócia miniszterelnöke vezette elszakadást igenlők a kampány hetei alatt ledolgozták kezdeti komoly, 20 százalékos hátrányukat, mígnem tíz nappal ezelőtt váratlanul 1 százalékkal a javukra billent át a mérleg – írja az . Ekkor David Cameron a homlokára csapott, és irányításával, más politikusok, üzletemberek, művészek segítségével hatalmas ellenkampányba fogtak. Nem hiába.
2014. szeptember 19., 20:32
A svéd külügyminisztérium péntek délutáni közleményében megerősítette, hogy szerdán súlyosan megsértette a svéd légteret két orosz harcigép, s hogy emiatt a leköszönő konzervatív kormány szakminiszterei – egyeztetve kormányra lépő szociáldemokrata kollégáikkal s a királlyal –, pénteken a minisztériumba rendelték az orosz nagykövetet, hogy tiltakozzanak, s magyarázatot követeljenek a történtekre.
2014. szeptember 19., 17:56
Aki kételkedne (kevesen lehetnek) hogy a német és a magyar kormány között pár éve még kiváló kapcsolatok mélyponton vannak, az megbizonyosodhatott erről a Magyar-Német Fórum idei tanácskozásán. Példátlanul alacsony szintű részvétel és nyilvánvalóan szögesen eltérő nézetek – ha ezt nem is illett nyíltan kimondani. Burkoltan annál inkább.
2014. szeptember 19., 17:45
A régóta szövetséges gazdasági vállalkozóval, Simicska Lajossal kialakult háborúskodás meggyengítheti a kormányt – írja Gregor Mayer a Der Standardban megjelent cikkében.
2014. szeptember 19., 17:44
Három rövid történet, mindhárom történet főhőse, vagy inkább elszenvedője én magam valék, és közös még a három történetben, hogy a mai nap estek meg mind, még kilenc óra előtt.
2014. szeptember 19., 17:36
Aki kételkedne (kevesen lehetnek) hogy a német és a magyar kormány között pár éve még kiváló kapcsolatok mélyponton vannak, az megbizonyosodhatott erről a Magyar-Német Fórum idei tanácskozásán. Példátlanul alacsony szintű részvétel és nyilvánvalóan szögesen eltérő nézetek – ha ezt nem is illett nyíltan kimondani. Burkoltan annál inkább.
2014. szeptember 19., 16:26
Egész Európa lélegzetvisszafojtva figyelte a Skócia függetlenné válásáról szóló népszavazás alakulását. A kezdeményező, Alex Salmond, a Skót Nemzeti Párt elnöke és Skócia első minisztere vezette elszakadást igenlők a kampány hetei alatt ledolgozták kezdeti komoly, 20 százalékos hátrányukat, mígnem tíz nappal ezelőtt váratlanul 1 százalékkal a javukra billent át a mérleg. Ekkor David Cameron a homlokára csapott, és irányításával, más politikusok, üzletemberek, művészek segítségével hatalmas ellenkampányba fogtak. Nem hiába.
2014. szeptember 19., 05:10
A skóciai népszavazáson az uniópártiak győztek. A voksok 56 százalékát kapta a brit unió fenntartását pártoló oldal a függetlenségpártiak 44 százalékával szemben. Skócia marad az Egyesült Királyság része.
2014. szeptember 18., 18:00
A Tagesspiegel berlini lap az unió Putyinjának nevezi Orbán Viktort, akinek a kormánya megpróbálja elzárni a pénzcsapot a civilszervezeteknél, és nem szeretne liberális társadalmat országában.
2014. szeptember 18., 05:00
A világ legmagasabb uszodája Szingapúrban, az ötcsillagos Marina Bay Sands Hotel élményparkjában található. A 150 méter hosszú medencéből nem akármilyen kilátás nyílik a városra – írja az .
2014. szeptember 17., 17:51
Navracsics Tibor a támadások kereszttüzében – EP-képviselők alkalmatlannak tartják a magyar politikust arra, hogy a jövőben az unió kulturális ügyeit irányítsa. Ezzel a címmel ír a Die Presse arról, hogy a leendő biztosnak erős idegzetre lesz szüksége, amikor a jövő hónap végén meghallgatják Strasbourgban, mert személyével szemben már most is erős ellenállás bontakozik ki.
2014. szeptember 17., 10:42
Vasárnap (szeptember 14-én) tartották a svéd parlamenti választásokat. A 83,3 százalékos részvétel mellett rendezett választásoknak egyetlen győztese volt, az összes többi párt vesztett híveiből.
2014. szeptember 17., 05:56
A sopoti polgármester kérésére az az étterem, amely Oroszokat nem szolgálunk ki táblát tett az ajtóra, most módosította a feliratot. Jan Hermanowicz tulajdonos csak azokat az oroszokat nem szolgálja ki, akik Putyin politikáját támogatják.
A tulajdonos azzal indokolta az eredeti feliratot, hogy erre Oroszország agresszív politikája késztette, ám a Helsinki Emberi Jogi Alapítvány és jogi szakértők véleménye szerint ez diszkriminatív cselekedet volt.