2016. március 29., 17:09

2016. március 29., 13:44

Kedden elárvereztek 500 hektárnyi földet, ami azzal a hatvanpusztai majorsággal szomszédos, ahová Orbán Viktor kuvasz kutyája be van jelentve és ahol állítólag Mészáros Lőrinc a munkagépeit tárolja. Ebből az 500 hektárból 35-öt Mészáros Lőrinc már meg is vett, 44,4 millió forintért.

2016. március 29., 13:15

2016. március 29., 13:15

2016. március 29., 12:10

Pécsen a március 15-i tüntetés egyik szónoka, Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese arra kérte a helyi civileket és pártokat, hogy működjenek együtt szervezett formában a Fidesz megbuktatásáért. Meglepő módon – mint az az alábbiakból is kiderül – a javaslat megszületéséhez nagyban hozzájárult Tóth Bertalan néhány hete lapunknak adott interjúja is.

2016. március 29., 10:13

Nyílt levélben kritizálják a pedagógustiltakozást zalaegerszegi iskolaigazgatók. Azt állítják: a szakmai alapú megbeszéléseket politikai indíttatású megnyilvánulások zavarják meg. A Kettős Mérce blog úgy tudja: több iskolában a tanárok semmit sem tudnak a levélről. A tiltakozást szervező Tanítanék Mozgalom kikéri magának a levélben leírtakat.

2016. március 29., 09:55

Újabb föld kerülhet Orbán valamelyik strómanjának kezébe – jelentette ki Juhász Péter, az Együtt alelnöke a mai székesfehérvári sajtótájékoztatón.

2016. március 29., 09:09

Öt nagy belső veszély leselkedik az Európai Unióra, és hogy ezeket miként oldja meg, azon múlik az egész EU sorsa, de lehet, hogy a világgazdaságé is – írja a Reuters hírügynökség elemzése.

2016. március 29., 09:06


Szinte minden fontos sajtóorgánum bő terjedelemben írt a múlt heti magyarországi eseményekről. Ezekből az újságcikkekből válogattunk.

2016. március 29., 08:51

Az MNB tavaly 95 milliárd forint nyereséget ért el. A bank korábbi közleményéből kiderül, a tavalyi nyereséget – ahogy a törvény ezt előírja – az így 150 milliárdosra megnövelt eredménytartalékhoz tették. De akkor honnan volt az MNB-nek 260 milliárd forintja az alapítványok kistafírozására? – teszi fel a kérdést a Magyar Nemzet.

2016. március 29., 07:41

Megnézzük, ki lesz Orbán szomszédja jelszóval demonstrál ma reggel Székesfehérváron, a földárverés helyszínén Juhász Péter önkormányzati képviselő, az Együtt alelnöke.

2016. március 28., 18:58

Leégett egy bungalósor Budapest III. kerületében, a római-parti Nánási úton hétfőn késő délután – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

2016. március 28., 17:15

A kiírás alapján akár már meg is lehet a vásárlója azoknak a most árverésre kerülő állami földeknek, amelyeket a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. bérel – írja az MNO.hu. Az említett parcellákat ugyanis gyanúsan alacsony kikiáltási áron írták ki licitre.

2016. március 28., 16:56

Holtan találtak egy embert a főváros VI. kerületében, egy Ó utcai házban hétfőn, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz – közölte a BRFK az MTI-vel.

2016. március 28., 15:32