2016. május 19., 10:09

„Tóra, Evangélium, Európa” címmel szervezett nyílt beszélgetést a Párbeszéd Házában az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és az EMIH ifjúsági szervezete, az ÁTID. A két meghívott egyházi vezető, Erdő Péter bíboros és Köves Slomo, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a zsidó-keresztény hagyomány szerepét, a közös örökség megőrző erejét hangsúlyozta.

2016. május 19., 09:09

A budapesti és a varsói kormány felrobban a méregtől, ha külföldön és odahaza azzal vádolják, hogy visszaszorítja a demokratikus szabadságjogokat, amikor fokozza a közmédiára gyakorolt szorítást és aláássa a többi féket és ellensúlyt is – írta az AFP hírügynökség tudósítása.

2016. május 19., 08:37

A világhírű Lomonoszov Egyetemmel és Európa legnagyobb egyetemének számító Nemzetgazdasági és Államigazgatási Elnöki Akadémiával írt alá együttműködési megállapodást az NKE rektori delegációja Moszkvában.

2016. május 19., 07:05

Egy dolog számít csupán, hogy mit akar a hatalom – fogalmaz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének az iskolák államosításáról bejelentett kormányzati döntésre reagáló közleménye. A dokumentumban hangsúlyozzák: a 21. században az állam szerepe nem lehet más, mint a közoktatás biztonságos feltételeinek szavatolása.

2016. május 18., 19:59

A köztársasági elnök megválasztásának idejét és rendjét részletesen szabályozza Magyarország Alaptörvénye, ennek értelmében a téma egyrészt most nem aktuális, másrészt a folyamatban kizárólag az Országgyűlésnek van szerepe – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.

2016. május 18., 15:36

Korántsem egyedi eset az, ami Hatvanban a kerékpárúttal történt: Szekszárdon is repedések szabdalják a sokmillió forintból készült utat pár évvel az átadás után, gaz nő az ujjnyi résekből, a kerékpárosoknak ezeket kell kerülgetniük. A Magyar Kerékpárosklub szerint gyakori, hogy ezek a beruházások silány minőségben készülnek el.

2016. május 18., 15:21

Három területen fogalmazott meg ajánlásokat Magyarország számára az Európai Bizottság, amely közzétette az uniós tagállamok számára készített országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásait.

2016. május 18., 14:29

Iszonyatos felelőtlenség volt információt kiszivárogtatni az Iszlám Állam elleni harcokban megsérült, magyar kórházban ápolt kurd harcosokról – kommentálta a 168 Óra Online-nak a kormányközeli Magyar Idők hírét a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának MSZP-s alelnöke.

2016. május 18., 13:57

Egy hetet adott az MSZP elnök-frakcióvezetője Matolcsy György jegybankelnöknek, hogy reagáljon a lemondását sürgető szocialista felszólításra. Ha ennek nem tesz eleget Matolcsy György, akkor Áder János államfő fellépését kéri az MSZP.

2016. május 18., 13:30

A 168 Óra e heti számában is bő terjedelemben olvashatnak az elmúlt napok legfontosabb hazai és külföldi eseményeiről, megismerkedhetnek a hírek szereplőivel és ismeretlen érdekes emberekkel. Most is közlünk riportokat, interjúkat, elemzéseket és publicisztikákat, és szokásunk szerint részletes elemzéssel közelítünk a hét – általunk legfontosabbnak ítélt – eseményeihez.

2016. május 18., 13:18

A választásokig a hétéves uniós keret felét ki akarja fizetni a kormány, ami átmenetileg gyorsíthatja a növekedést és hatalmas mértékű osztogatást tesz lehetővé. Brüsszel ezt – szakértőkhöz hasonlóan – több szempontból is kockázatosnak tartja.

2016. május 18., 12:50

Állampolgári mozgalom indult, amelynek célja, hogy Budapesten ne legyen olimpia. Ennek érdekében társadalmi párbeszédet kezdeményeznek. A vita nyitásaként tényeket sorakoztatnak az olimpiák rendezésével kapcsolatos mítoszokkal szemben.