Kivezették a parlamentből az ülés alatt a tanárok kirúgása ellen tiltakozókat

Az ülés a karzaton megjelenő tiltakozók miatt félbe is szakadt az Országgyűlésben.

2022. december 5., 20:31

Szerző:

A karzaton jelentek meg az Országgyűlés üléstermében a Tanítanék Mozgalom aktivistái, akik hátukon egy-egy betűvel azt az üzenetet jelenítették meg az éppen Latorcai János által elnökölt parlamenti ülésen, hogy „Tanítanék”. Az akció miatt az ülés félbe is szakadt, az aktivistákat a parlamenti őrség vezette ki a teremből.

Az ülést vezető Latorcai a békés akciót „rendzavarásnak” minősítette, és a karzat kiürítése céljából szünetet rendelt el. A Tanítanék tagjai a Belügyminisztérium által a polgári engedetlenség miatt folyamatosan elküldött tanárok visszavételéért és a szabad sztrájkjogért demonstráltak.

A tiltakozást Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője élőben is közvetítette az ülésteremből:

(Kiemelt kép: A Tanítanék Mozgalom tiltakozása a parlamentben 2022. december 5-én. Fotó: Tanítanék Mozgalom, Facebook)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.