Az információk szerint, márciustól szünetelni fog a Mezőtúri Kórházban és Rendelőintézetben a szülészet, mivel ketten is nyugdíjba vonulnak.
Inflációkövető áremelést hajt végre a Yettel és a Telekom.
Február közepéig mindenki megkapja ezt a levelet a NAV-tól, fontos információt közölnek benne.
Karácsony Gergely bejelentette,, hogy metróbuszok indulnak Budapesten, amik a külső kerületek közlekedését segítik majd.
Az elmúlt napokban napos, de hideg volt az időjárás, most azonban jön a fordulat és a havazás.
2023. december 27., 10:13
Bejelentés érkezett a Tett és Védelem Alapítványhoz, hogy Budapesten, a Nyugati pályaudvar épületére kitűzték a palesztin zászlót. Frissítés: a MÁV közölte, hogy a zászló nem érintkezik a Nyugati pályaudvarral.
2023. december 27., 09:42
Jövőre 5-10 százalékkal nőhetnek az árak az ingatlanpiacon, miután várhatóan 20-30 százalékkal bővül az adásvételek száma a nagyobb befektetői aktivitás, az első lakásvásárlókat célzó támogatások és a kamatok csökkenésének hatására a Duna House szerdai előrejelzése szerint.
2023. december 27., 09:08
A megkérdezettek többsége Izrael pártján áll a gázai háború ügyében, még ha bírálja is a Netanjahu-kormány egy-egy válaszlépését. Sokan tartanak attól, hogy a menekülők miatt Európába visszatér az iszlám terrorizmus – írja a Publicus kutatása alapján a Népszava.
2023. december 27., 08:05
Megelőzte Csányi Sándort és visszaszerezte első helyét Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyarok listáján.
2023. december 27., 07:52
December 31. fontos határnap a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy része és a nyugdíjbiztosítások esetében is – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2023. december 27., 07:29
Általában napos időre számíthatunk kevés felhővel, de kisebb körzetekben felhős, párás, ködös maradhat az idő. Csapadék nem valószínű. A nyugatias szél a déli órákig helyenként megélénkülhet, majd délire fordul, és gyenge vagy mérsékelt lesz.
2023. december 27., 07:19
A Duna magas vízállása miatt nem közlekedik Budapesten a 2-es villamos a Széchenyi István tér és a Boráros tér között, a 2B és a 23-as villamos a Jászai Mari tér és a Boráros tér között – közölte Facebook-oldalán a BKK Info szerdán.
2023. december 26., 19:40
Már nem a hajléktalanok teszik ki a többséget a karácsonyi ételosztáson.
2023. december 26., 17:58
Másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Buda-észak árvízvédelmi szakaszon Karácsony Gergely főpolgármester kedden délután – tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal
2023. december 26., 17:13
A hirtelen felmelegedő sztatoszfréra okozta a tavaszias időjárást, ám hamarosan újra a téli fagyok uralják az országot.
2023. december 26., 17:02
Kedden délután személygépkocsival ütközött a Szombathelyről a Keleti pályaudvarra induló Savaria InterCity Győr és Ikrény között.
2023. december 26., 16:29
A kormány felismerte, hogy a demencia népegészségügyi probléma. Megalakult a Demencia Társadalmi Tanács, remélhetőleg végre valami megmozdul az ügyben.
2023. december 26., 14:59
Csaknem 1200 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon.
2023. december 26., 13:30
6-9 darab, a Főkert által frissen telepített fát vágott ki a Római-parton – számolt be vasárnap Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítésze közösség oldalán. Ma frissítette a bejegyzést.
2023. december 26., 12:41
Tűz ütött ki kedden a Baranya vármegyei Beremend külterületén, egy ipari telephelyen csaptak fel a lángok – közölte kedden a katasztrófavédelem.
2023. december 26., 11:34
Hatszázalékos nyugdíjemeléssel kezdődik a 2024-es év, a januári emeléssel átlagosan havi több mint 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a 2023 decemberinél – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebookra kedden feltöltött videóban.
2023. december 26., 11:19
Megdőlt a hajnali melegrekord hétfőn reggel, karácsony első napján a fővárosban – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján kedden.
2023. december 26., 11:04
Rendőrök látták meg éjfél körül, hogy lángba borult egy tanya melléképülete a Békés vármegyei Kardoskúton. Az utolsó pillanatban érkeztek.