2015. október 13., 17:13

Debreceni díszdoktorrá avatása éppúgy kiverte a biztosítékot, mint a „lex Mocsai”, a törvénymódosítás, amelynek lényege, hogy az olimpiai dobogós helyezés a sporttudományban doktori címet érjen. Végül Balog Zoltán miniszter javaslatára Áder János egyetemi tanárrá nevezte ki „professzor doktor Mocsai Lajost”, a férfi kézilabda-válogatott volt trénerét. Az egykori szövetségi kapitány immár teljes tudományos fegyverzetben lehet a Semmelweis Egyetemből (SOTE) tizennégy év után kiszakadó Testnevelési Egyetem (TE) rektora. Mocsai ugyanakkor elismert szaktekintély. Csapatai BEK-, világbajnoki, olimpiai döntők résztvevői voltak, helytállt a Bundesligában is. De miért akar valaki más lenni, mint ami? Erről is kérdeztük a korábbi szövetségi kapitányt.

2015. október 13., 15:31

A mintegy negyvenmilliárd forintot kezelő Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) átláthatatlanul hasznosítja a forrásokat – állítja az LMP antikorrupciós szakszóvivője. Hadházy Ákos szerint a közmunkaprogramok egy részét is megvalósító intézet költéseiből csak mintegy 1,5 milliárd forintnyi vizsgálható, a közbeszerzések jó része pedig „kamu megbízásokra” megy el.

2015. október 13., 13:47

Nincs palotaforradalom a szocialista pártban – állítja Tóbiás József elnök. Bár azt ígérte, az idei a visszatérés éve lesz, a szervezet tíz százalékon áll. Szerinte viszont „az a focista, aki állandóan az eredményjelző táblát nézi, elfelejt focizni”. Kérdeztük az MSZP sokat kritizált menekültpolitikájáról, s kiderült: ő maga is osztott szendvicseket, igaz, pártzászló nélkül.

2015. október 13., 12:21

A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára augusztusban a kerítés kiépítésért felelős munkacsoport vezetőjeként olyan cégnek adott kétmilliárdos megbízást, amelynek félmilliós fizetéssel ő az igazgatótanácsi elnöke – írta meg az Index.

2015. október 13., 11:17

A Fidesznek nagyon kell egy olyan csatorna, ami amellett, hogy szervilisen közvetíti a politikai üzenetet és nem kérdőjelezi meg azok értelmét és valóságtartalmát, még nézett is – írta az Index annak kapcsán, hogy a Figyelő információi szerint Andy Vajna lett a TV2 új tulajdonosa.

2015. október 13., 09:12

„A Fidesz-kormány a korrupció tekintetében sokkal kevésbé ad a látszatra, ők pofátlanabbul lopnak” – mondta a Jobbik országgyűlési képviselője, Dúró Dóra az Index által a Lázár-féle földlopásos bejelentés kapcsán készült videóban. „Valószínűleg nem annak az érdekcsoportnak lopnak, amelyiknek kellene, s ez mindig zavarja a kormányzatokat” – mondta ugyanerről az LMP képviselője, Sallai Róbert Benedek.

2015. október 12., 15:51

A Magyar Liberális Pár tudni szeretné, hogy a kormány szerint Soros György vagy Vlagyimir Putyin felelős azért, hogy ilyen nagy számban érkeznek menekültek a délszláv országokon keresztül – mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az MLP ügyvivője.

2015. október 12., 15:43

2015. október 12., 15:43

2015. október 12., 15:43

2015. október 12., 15:43

A politikusok kifutási idejéről, lehetséges utódjának tulajdonságairól, Simicska Lajosról és a karaktergyilkosságról is beszélt Orbán Viktor idén tavasszal egyetemisták előtt, amikor meghívták a Bibó Szakkollégium egy nem nyilvános beszélgetésére. Az eseményről hangfelvétel készült, ez alapján hozott nyilvánosságra részleteket a 444.hu.

2015. október 12., 09:40

Kétmillió forinttal akarták megvesztegetni a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyik munkatársát – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában hétfő reggel.