Nincs palotaforradalom az MSZP-ben

Nincs palotaforradalom a szocialista pártban – állítja Tóbiás József elnök. Bár azt ígérte, az idei a visszatérés éve lesz, a szervezet tíz százalékon áll. Szerinte viszont „az a focista, aki állandóan az eredményjelző táblát nézi, elfelejt focizni”. Kérdeztük az MSZP sokat kritizált menekültpolitikájáról, s kiderült: ő maga is osztott szendvicseket, igaz, pártzászló nélkül.

2015. október 13., 13:47

– Nincs palotaforradalom – mondta a 168 Órának Tóbiás József, az MSZP elnöke annak kapcsán, hogy többen tisztújítást követelnek a szocialista pártban. (A pártvezetővel lapunk csütörtökön megjelenő számában közlünk interjút. )

Hiller István – bár ő most nem szeretne fejcseréket – az Origónak azt mondta: „Tényleg nem történik sok minden, miközben versenyt futunk az idővel.”

Arra a felvetésre, hogy érthető a zúgolódás a párton belül, hiszen azt ígérte, 2015 a visszatérés éve lesz, ehelyett 10 százalékon állt az Ipsosnál a párt, Tóbiás úgy reagált: „Az a focista, aki állandóan az eredményjelző táblát nézi, elfelejt focizni. Én a pályán vagyok és küzdeni akarok. A táblára majd 2018-ban nézek fel.”

Tóbiás József arról is beszél, az ellenzéki oldalon mindenki tömeget keres. Úgy véli: „Az elmúlt három évben csak a netadós tüntetésen volt tömeg, mert a fiatalok hozzáférését akarták korlátozni. Ehhez képest majdnem 900 milliárdot vontak ki a nyugdíjellátó-rendszerből. Ám akik eg­­zisztenciális kiszolgáltatottságban élnek, nem mernek kiállni magukért.”

Állítja, a kritikákkal ellentétben az MSZP nyolc hónapja következetesen ugyanazt mondja, sőt Merkel és Hollande is azon az állásponton van, mint amilyen javaslatokat az MSZP benyújtott az Országgyűlésnek.

A pártelnök szerint a menekültkérdés nem a nagyotmondás versenye, ők nem népszerűséget keresnek a témában. Lapunknak azt mondta, családjával ő maga is osztott vizet és szendvicset az M1 kivezetőjénél a menekülteknek, de pártzászló nélkül. Merthogy „a menekülteket segítő civileket az MSZP emberségből támogatta, nem politikai haszonszerzésből és magamutogatásból.”