Pintér: Cél és elvárás, hogy az EU területén azonos biztonság legyen
Az Európai Unió vezetőinek célkitűzése és polgárainak elvárása, hogy az EU területén mindenhol azonos biztonság legyen, és ez csak akkor lesz így, ha a rendőrök a biztonságot veszélyeztető kihívásokra azonos módon reagálnak, a feladat megoldásához szükséges ismeretekkel rendelkeznek – mondta Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
Az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) által először indított mesterkurzus megnyitóján a miniszter hozzátette: mindez csak hatékony és azonos alapelveken nyugvó képzési rendszerrel valósítható meg, s a most induló mesterprogram ezt szolgálja.
A hallgatóknak lehetőségük lesz megismerni az általános eljárások legújabb tudományos gyakorlati ajánlásait, valamint a váratlan események kezelésének tervezését és gyakorlati megvalósítását. Pintér Sándor kiemelte, mindezekre napjainkban nagy szükség van, példaként említette a terrorizmus, az illegális migráció okozta feladatok kezelését, azok nehézségeit és sokoldalúságát.