Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2015. október 29., 08:56
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet által felvetett kérdéseket Magyarország az Európai Unióval vitatja, illetve vitatta meg, és azokat le is zárta.
2015. október 29., 08:29
A felcsúti futballakadémián még ebben a szezonban elkészül két új fűtött focipálya és a hozzájuk kapcsolódó hatalmas, Makovecz-stílusú kazánház, írja a Népszabadság.
2015. október 29., 07:37
A Die Zeit úgy gondolja, hogy a mostani helyzetben az Osztrák Néppártból titokban sokan Magyarország felé kacsintgatnak, ahol pártbarátjuk, Orbán Viktor igen opportunista módon oldotta meg a menekültproblémát – a saját országa számára.
2015. október 29., 05:43
Durva kritikát fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben a Corvinus Egyetemen tartott előadásán Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete. Ennek azonban láthatóan nem volt hírértéke az állami média számára – írja az Index.
2015. október 28., 20:21
Keményen kritizálta a magyar kormányt a Corvinus Egyetemen szerdán tartott beszédében Colleen Bell amerikai nagykövet, aki az amerikai–magyar kapcsolatok állásáról tartott előadást.
2015. október 28., 20:15
Jelentősen nőtt a kormánypártok népszerűsége az elmúlt negyedévben, míg az MSZP támogatottsága a 2000 óta mért adatok szerint még soha nem volt ilyen alacsonyan – tartalmazza a Tárki legfrissebb, októberi pártpreferencia-kutatásának eredménye, amelyet a társadalomkutatási intézet szerdán juttatott el az MTI-hez.
2015. október 28., 17:29
Több mint tíz helyet javított Magyarország a Világbank Doing Business versenyképességi rangsorában – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Pedig valójában romlott a versenyképességünk.
2015. október 28., 16:40
A beszámolója szerint külön napirendi pontként tárgyalta Lázár János közelmúltbeli beszólásait legutóbbi ülésén a Fidesz elnöksége, Kövér László kezdeményezésére. A Fideszben már kész ténynek veszik, hogy Lázár hosszú távon megpecsételte politikai sorsát.
2015. október 28., 16:13
Közokirat-hamisítás bűntette miatt áll bíróság elé Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester, akit azzal vádol az ügyészség, hogy jogosulatlanul használ doktori címet.
2015. október 28., 15:20
Az LMP szerint nincs valóságalapja a kormány foglalkoztatással kapcsolatos sikerpropagandájának: a KSH legújabb adatai is azt mutatják, hogy a javuláshoz főként a közmunkások minden korábbinál magasabb száma járult hozzá, és rekordot döntött a külföldi munkavállalás is.
2015. október 28., 14:37
Budapesti közterületet neveznek el a nemrégiben elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökről – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
2015. október 28., 14:08
Letétbe helyezte a TV2 opciós szerződés szerinti vételárát a Simicska Lajoshoz és Fonyó Károlyhoz köthető Megapolis Media, közölte Óvári Győző, a cég ügyvédje a Népszavával.
2015. október 28., 13:23
Milyen a Hír TV a G nap után? A 168 Óra kérdésére válaszolt Szöllősi Györgyi, aki az állami televíziótól tíz év után visszatért a Hír TV-hez. Azt mondja, a G nap óta sokat változott a helyzet, de azért nem állt a feje tetejére a világ.
2015. október 28., 11:00
A Foreign Policy Magazine Magyarországról készült elemzésének második része a Budapesti félelemkeltő címmel mutatja be Orbán Viktort. Úgy értékeli, hogy a politikus bevándorlásellenes őrületbe hajszolta azt a népet, amely már amúgy is tartott az idegenektől.
2015. október 28., 09:40
Vásárolt-e tört fehér színű sarokgarnitúrát az interneten? – többek között erről faggatja a nyolcéves Noelt az adóhatóság a szerint.
2015. október 28., 09:09
A tanítási nap első órája. Nehéz dolga van a hetesnek. A becsengetés után, de még a „tanárnőnek tisztelettel jelentem” előtt meg kéne tudni számolnia a hiányzókat. Emberpróbáló feladat – legalábbis a 6. osztályban.
2015. október 28., 09:09
Az Óbuda Baráti Kör Egyesület szeretné felhívni a kormányzat döntéshozóinak figyelmét a Szent Margit Kórház fejlesztésének szükségességére. Az egyesület ezért aláírásgyűjtést szervezett, amit a helyi önkormányzat is felkarolt.