Hídfoglalás Győrben: civilek közös tiltakozása bénította meg a belvárost

Több százan tüntettek a győri városháza előtt, egyúttal elfoglalták el a Jedlik hidat is, megbénítva átmenetileg a város délutáni forgalmát. Az Egységes Diákfront Győr és a Szívügyünk Szentiván akciója „történelminek” is tekinthető, mivel a két szervezet eddig nem lépett fel közösen egy ügy érdekében.

2023. június 26., 20:40

Szerző:

A demonstrációt a státusztörvény önkényes átverése, az akkumulátorgyárak lakossági akaratot semmibe vevő agressziója elleni tiltakozásul szervezték.

Neubauer Tamás, a PDSZ megyei elnöke felszólalásában kijelentette, hogy a tanároknak két lehetőségük maradt: maradnak és belegebednek, vagy felállnak. „Rongy embereknek nézik őket így is, úgy is. Ha mennek, akkor cserben hagyják az iskolájukat, ha maradnak, akkor nem a diákok érdekeit szolgálják, hanem az aljas rendszert. Pedig a rongy emberek azok, akik mindezt előidézték” – idézte szavait a Telex beszámolója.

„Én maradok, és ha kell, tüske leszek a köröm alatt” – jelentette ki a pedagógus.

Kun Zoltán tájvédelmi szakértő, szentiváni aktivista szerint a minőségi oktatásért és tiszta, egészséges környezetért kell fellépni: „Ez a közös a két ügyben. Közös ügyünk van, nincs te ügyed és én ügyem. Biztonságos és élhető jövőt szeretnénk” – mondta. „Ács ügye Győrt is érinti, ne nézzünk félre, ha valaki segítséget kér. Ma mi, holnap ti. Fogjunk össze” – tette hozzá.

Szabó Andrea, a Szívügyünk Szentiván mozgalom alapítója szerint a „civil” szitokszóvá vált.

Kertész Márton, a Diákfront elnökségi tagja kijelentette: egyeduralomban nincs jövője a fiatalságnak. „Nem az a megoldás, hogy elmegyünk innen, hanem az, hogy változtatunk” – jelentette ki.

(Kiemelt kép: illusztráció – Egységes Diákfront Győr Facebook-oldal)