Schadl utasítására mindenképpen át kellett volna mennie a szakvizsgázónak, mégis megbukott

Hiába kardoskodott az alapvető fogalmakat sem ismerő szakvizsgázóért Lukács Tamás, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar alelnöke, a vizsgázó megbukott. Ez azért jelentett problémát, mert rajta volt Schadl György listáján, ezért mindenképpen át kellett volna mennie. Újabb részlet a Shadl-lehallgatás aktáiból. 

2023. február 22., 15:16

Szerző:

Az egyik szakvizsgázó alapvető dolgokat sem tudott, de miután rajta volt Schadl György listáján, így az értékelésnél „kardoskodott” érte Lukács Tamás, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar alelnöke – derült ki az rtl.hu birtokába került lehallgatási jegyzőkönyvekből. Schadl György letartóztatása óta Lukács Tamás vezeti a végrehajtói kart, sőt a frissen kinevezett végrehajtók előtte tesznek esküt is. Ez utóbbi azért lehet aggályos, mert a törvény szerint a ceremóniának az elnök előtt kellene folynia, ám Schadl György börtönben van. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar decemberi közgyűlésén fel se merült, hogy leváltsák.

Egy 2021-es telefonhívás során Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke egy aznapi online szakvizsga kapcsán azt mondta az egyik vizsgázóról az értékelő bizottságban ülő Lukács Tamásnak:

„Külsős megkeresés, mindenképpen át kellene valahogyan mennie.”

Nem egyedi eset volt ez, Schadl gyakran intézett ilyen szívességet. A vizsgázó nem közszereplő, de a beszélgetés alapján egyértelmű, hogy jelentős hátszéllel indult neki a vizsgának. Lukács Tamás már előre jelezte, hogy a feladat nem lesz egyszerű, rajta kívül ugyanis olyanok is beleszólnak majd az értékelésbe, akik a vizsga folyamán ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez.  A végrehajtói kar alelnöke ennek ellenére megígérte Schadl Györgynek, hogy „megoldjuk”.

Néhány órával később viszont már ismét telefonon beszéltek, Lukács Tamás pedig sajnálkozva mondta, hogy hiába „kardoskodott” az illetőért, leszavazták őt az értékelés során, azaz a vizsgázó végül megbukott. Pedig állítása szerint ő mindent megtett:

„Lukács Tamás: Most lett vége a vizsgának. A csávó, bazmeg, két mondatot nem tudott elmondani. Végig kardoskodtam érte, de úgy leszavaztak mint a szart, a bírónők, mind a négy nő. (…) Egy kibaszott mondatot… nem tudom mivel foglalkozik a csávó…, de perjogból semmi, annyira alap dolgokat…. Nem tudta mi az, hogy meghatározott cselekmény, csak annyit tudott, hogy cselekmény. Én úgy kezdtem, hogy akkor mi a kedvenc témaköre, hogy akkor arról beszélgessünk, és akkor azt úgy nagyjából döcögve elmondta. De a többinél egy kibaszott kukkot nem tudott értelmeset elmondani. És a másik, ami még kibaszta a biztosítékot a többinél, hogy körülbelül hússzor lekapcsolt a kamerája, olyan mintha akkor éppen gyorsan rákeresett volna valamire, mert lekapcsolta a kamerát. És ezen végképp kiakadtak.

Schadl György (csalódottan): Jó.
Lukács Tamás: Sorry, nem tudok mit csinálni, úgy leszavaztak, mint a szart.”

Sokak szerint aggályos, hogy Lukács Tamás előtt tesznek a frissen kineveztt végrehajtók esküt. 

A törvény ugyanis egyértelműen fogalmaz: a végrehajtó a kinevezést követő egy hónapon belül a kar elnöke előtt esküt tesz, arra vonatkozó passzus a pedig nincs, hogy ezt a feladatot átengedheti másnak. Miután viszont Schadl György letartóztatásban van, ezt csak úgy lehetett volna megoldani, hogyha az új végrehajtók bemennek hozzá a börtönbe és ott teszik le az esküt, vagy ha a ceremónia idejére kiengedik az elnököt.

A törvény szerint ha az eskütétel nem történik meg, akkor a kinevezéstől számított egy hónapon belül fel kell menteni a végrehajtót, ezzel kapcsolatban pedig Biró Marcellnek, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnökének kellene intézkednie. 

(Fotó: Miskolci Egyetem)