2011. november 2., 16:21

Nem tagja a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak Dániel Péter, a Wittner Máriát nemrég a Facebookon becsmérlő ügyvéd, és most már nem is lehet az.

2011. november 2., 14:27

Kilép az MSZP-ből, és új pártot, frakciót alapít Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő ezt platformjának első születésnapján jelentette be. A rendezvényen jelezte, 2014-ben valószínűleg nem lesz kormányfőjelölt. A sportcsarnok népe mégis hitt abban: csak ő képes visszavágni a Fidesznek. Pungor András riportja.

2011. november 2., 13:25

Rendkívül elegáns, különleges labdaérzékkel megáldott futballistának nevezte Joseph Blatter a hétfőn elhunyt Albert Flóriánt; a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke levélben nyilvánította részvétét Csányi Sándornak, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetőjének.

2011. november 2., 13:19

A 168 Óra címlapján a parlament előtti József Attila-szobor és a költő egyik szomorú aktualitású verssora: „Talán eltünök hirtelen”.
A Fidesz-kormány egyik határozata szerint visszaállítják a Kossuth tér ’44 előtti történelmi arculatát. Állítólag ez is hozzátartozik a szimbolikus politizáláshoz, magyarázat van rengeteg. A lényeg mégis az: ahol szobra lesz Tisza Istvánnak, ott nem lesz hely sem Károlyi Mihálynak, sem József Attilának. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.

2011. november 2., 12:43

Magyarország üdvözli az ukrán bíróság közelmúltban hozott ítéletét, amelyben bűnösnek mondta ki a vereckei honfoglalási emlékművet idén februárban megrongálókat - mondta Semjén Zsolt kedden az MTI-nek.

2011. november 2., 11:49

Kigyulladt egy csepeli lakás kedd kora este, a tűzben egy középkorú férfi meghalt - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.

2011. november 2., 09:38

A népszavazások szabályait rögzítő sarkalatos törvényről és az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségét célzó fideszes javaslatról is tárgyal ma a parlament a jövő évi költségvetés általános vitájának lezárása után.

2011. november 2., 07:01

A szálló por koncentrációja a budapesti mérőállomásokon két egymást követő napon meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket. A lakosságot önkéntes korlátozó intézkedésekre kéri Tarlós István.

2011. november 2., 05:17

A vasárnapi bulgáriai elnöki- és helyhatósági választásokon győztes GERB tevékenységet alapos figyelemmel kíséri majd az Európai Unió – közölte Gernot Erler német szociáldemokrata EP-képviselő, volt külügyminiszter.

2011. november 1., 17:02

A 168 Óra élő rádióműsorának, a Szerda 11-nek november 2-án a női esélyegyenlőség lesz a témája. Meghívott vendég Ertsey Katalin LMP-s képviselő.

2011. november 1., 16:26

Egy motoros meghalt, ketten súlyosan, egy ember pedig könnyebben sérült a 64-es főút Dég és Mezőszilas közötti szakaszán kedden; a főút érintett szakaszán teljes útzár van - közölte a rendőrség az MTI-vel.