2011. november 5., 11:34

A szocialisták kongresszusáig eldőlhet, hogy Gyurcsány Ferenc új szervezete mekkora szeletet hasít az MSZP-ből. Az optimista jóslatok szerint addigra az is látszódik: melyik párt lesz a baloldal legizmosabb ereje, ki nyithat majd ellenzéki ernyőt. Ám elemzők szerint nincs garancia arra, hogy a Demokratikus Koalíció és az MSZP számára ideális forgatókönyv megvalósul. Még az is elképzelhető, hogy egy teljesen új politikai alakulat foglalja el a baloldalt. PUNGOR ANDRÁS írása.

2011. november 5., 10:17

Nem kell, hogy 19 milliárdba kerüljön egy népszámlálás: tized ennyiért is meg lehet csinálni, ha az Európa-szerte terjedő, regisztereken alapuló módszert alkalmazzák. Ennek is megvan azonban a hátulütője: csak akkor működik, ha a népszámlálóknak felhatalmazásuk van például egészségbiztosítási, adó-, lakásnyilvántartások összekapcsolására.

2011. november 4., 19:41

Azonnali hatállyal vizsgálatot indított Tarlós István főpolgármester a szmogriadó félreérthető tájékoztatása miatt – közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-vel.

2011. november 4., 18:54

A Miniszterelnökség a pénteken közzétette szerződéses partnerei listáját. Ebből kiderül, hogy több szerződést kötöttek a Nézőpont Intézettel, illetve egyik leányvállalatával, de szép számmal akadnak olyan megbízottak is, akik Simicska Lajoshoz köthetőek. Dolgozott idén a Miniszterelnökségnek Várhegyi Attila is, a korrupció miatt a közélettől visszavonult üzletember az alkotmányról zajló nemzeti konzultációt segítette reklámcégével.

2011. november 4., 17:38

Életének 77. évében péntek délután elhunyt Vissy Károly meteorológus - közölte egykori kollégája és barátja, Németh Lajos az MTI-vel.

2011. november 4., 17:11

Egész nap demonstráltak a szakszervezetek Budapest körül és az ország több pontján, félpályás útlezárásokkal a kormány által megalakotott új munka törvénykönyve ellen. Már kora reggel torlódás alakult ki a főváros több pontján. A szmog miatt aztán több helyen félbeszakították a tüntetéseket. A kormány október 26-án úgy terjesztette be a parlamentnek a Munka törvénykönyvének (MT) új tervezetét, hogy előtte érdemi egyeztetés nem történt - közölte Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

2011. november 4., 16:40

Ferencz Norbert tüntetést szervezett, mivel képmutatónak, populistának és szegénységellenesnek tartotta a nyolcadik kerület kukázást tiltó jogszabályát. A demonstráción kukázásra buzdította a demonstratív kukázásra egybegyűlt közönséget, ezért bűnösnek nyilvánították. Kocsis Máté tiltakozást kiváltó rendeletét az ombudsman is bírálta, de még az illetékes kormányhivatal is megszüntetné.

2011. november 4., 14:17

Lovasroham, 2006. október 23. – többek között ezzel a címmel rendelt festményeket több mint húszmillió forintért Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénzügyi keretéből. A Népszabadság információi szerint a festmények részben az új alaptörvény díszkiadásának illusztrációjaként fognak szolgálni, mint ahogy azt Kerényi Imre rendező a NOL-nak meg is erősítette.

2011. november 4., 13:44

Írásbeli kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez a szocialista Harangozó Tamás, arról érdeklődve, indít-e vizsgálatot a Központi Nyomozó Főügyészséget vezető Keresztes Imre ellen, aki az MSZP képviselője szerint biztosítási csalási ügybe keveredett.

2011. november 4., 11:56

Hűtlen kezelésre gyanakodnak - Több száz millió forintos kár érte a magyar államot, mikor Gráf József minisztersége alatt a földművelésügyi tárca indokolatlan módon utalt át milliókat a Magyarországi Leader Egyesületnek – írja a pénteki Magyar Nemzet.

2011. november 4., 11:20

Parlamenti felszólalásában Baka András főbíró még a késő-kádári rendszertől is idegen hatalomkoncentrációnak nevezte az új bírósági igazgatási vezető szerinte példátlanul széles és ellenőrizetlen jogkörét. A törvényjavaslatokat alkotmány- és alaptörvény-ellenesnek, valamit Európában példátlannak tartja.

2011. november 4., 10:50

Már nemzetközi hullámokat vet, hogy Budapest főpolgármestere Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház igazgatójának, Csurka István pedig intendáns lehet ebben a teátrumban. Az Európai Színházi Tömörülés levelében kinyilvánította: „Elítéli az olyan akciókat, amelyek mellőzik a szakmai és művészi minőséget, miközben politikai érdekeket szolgálnak.” A Német Színművészeti Akadémia dokumentuma a berlini kormányt szólítja fel: „Ne engedje, hogy Magyarország tovább távolodjon az Európai Unió alapvető elveitől.” Tarlós István főpolgármestertől BARÁT JÓZSEF kért interjút.