Simicska és barátai: itt vannak Orbán tanácsadói közpénzen
A Miniszterelnökség a pénteken közzétette szerződéses partnerei listáját. Ebből kiderül, hogy több szerződést kötöttek a Nézőpont Intézettel, illetve egyik leányvállalatával, de szép számmal akadnak olyan megbízottak is, akik Simicska Lajoshoz köthetőek. Dolgozott idén a Miniszterelnökségnek Várhegyi Attila is, a korrupció miatt a közélettől visszavonult üzletember az alkotmányról zajló nemzeti konzultációt segítette reklámcégével.
A legnagyobb összegű szerződést a Miniszterelnökség az IMG Inter Média Group Kft-vel kötötte: a társaság „médiaszolgáltatások nyújtása a Szociális Konzultáció 2011 keretében” címen kapott mindössze nyolc napos munkáért 40 millió 193 ezer forintot. A cég meghatározó tulajdonosa az a Patonai Péter, aki az első Orbán-kormány idején egy ideig a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója volt.
Az IMG népszerű más állami szereplők körében is: a HVG korábbi írása szerint csak az év első két hónapjában már 318 millió forint állami megrendelést kapott.
A lajstromból kiderül az is, hogy majdnem 8 millió forintot kapott „lakossági tájékoztatásra a Szociális Konzultáció 2011. keretében” Fonyó Károly cége, az AllSys Management Kft.
Fonyó Károly és Simicska Lajos kapcsolatáról az origo.hu fél éve írta meg, hogy Fonyó annak a Mahir Cityposter Kft-nek az egyik vezető tisztségviselője, amely mai napig Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozik.
Szintén Simicskához köthető egykori közeli munkatársként Győri Tibor, akit 6 millió 728 ezer 40 forintért 2011. januárjától a jövő év végéig a miniszterelnök tevékenységével kapcsolatos jogi koordinációs feladatok végrehajtásával bíztak meg.
Médiafigyeléssel két millió forintért a Médianéző Kft-t bízták meg, amely a Nézőpont Intézet médiafigyelő cége. Érdekesség, hogy a Nézőpont Intézetet Győri Tibor alapította és korábban többségi tulajdonosa is volt a társaságnak, a friss cégadatok szerint viszont a cégnek ma már csupán egyetlen részvényese van, Mráz Ágoston Sámuel. De jutott feladat az anyacég Nézőpont Intézetnek is: ők 1,7 millió forintért hazánk soros EU-elnökségének lakossági megítéléséről készítettek közvélemény-kutatást.
A megbízottak között található az a Prestige Media reklámügynökség, melynek az egykori Fidesz-pártigazgató Várhegyi Attila az ügyvezetője, Várhegyi felesége pedig a tulajdonosa. A cég „filmgyártás a Magyarország Alaptörvényének megalkotását előkészítő nemzeti konzultációhoz” címen kapott 7,7 millió forintot.
Várhegyi Attila a mainap.hu-nak azt mondta, ebből a pénzből hét darab félperces tv-spotot készítettek, ezek számoltak be arról, hogy hol tart éppen a nemzeti konzultáció. Ugyanide tartozott az az egyperces rövidfilm, melyben Szájer József és Szili Katalin mond köszönetet a konzultációban való részvételért. Ezeknek rádiós változata is készült.
Több mint egymillió forintot kapott pénzszállításra Pintér Sándor belügyminiszter egykori cége, a Civil Biztonsági Szolgálat. Pintér még 2010 márciusában adta el részvényeit a Prostasia Zrt.-nek, amelynek tulajdonosa Kántor Tibor, aki az I. Orbán-kormány idején az APEH elnökhelyettese volt. Pintér Sándor a Magyar Nemzetnek korábban azt mondta, volt cége megrendeléseihez nincs köze.
Hegedűs Zsuzsa csaknem 12 millió forintot kap jövő év végéig. A szociológus a társadalmi felzárkóztatás és a társadalmi konfliktusok kezelése terén ad tanácsokat, stratégiákat dolgoz ki ezek megoldására. A megbízása 2010 júliusában, nem sokkal a kormányváltás után indult.
November utolsó napjáig a Miniszterelnökségnek dolgozik Völgyesi Miklós, ő az az egykori bíró, aki nemrég feljelentette Gyurcsány Ferencet a 2006. október 23-ai rendőri túlkapásokkal összefüggésben.
Völgyesi majd másfél éves munkájáért 4,2 millió forintot kap összesen.
Százezer forint ütötte a markát Jókai Anna írónőnek, aki ezért az összegért Brunszvik Teréz halálának 150. évfordulója alkalmából emlékbeszédet írt és mondott el a Brunszvik Mauzóleumnál.
Érdekes a a Summa Virtus Kft. megbízása. A társaság a 2006. október 23-ai események kivizsgálása kapcsán ad jogi tanácsokat 1 millió 680 ezer forintért. A főtevékenységként konferencia, kereskedelmi bemutató szervezésével fvoglalkozó társaság tevékenységei közé csak idén márciusban került be a jogi tanácsadás, így amikor júniusban elnyerte a megbízást már foglalkozott jogi tanácsokkal a társaság. Érdekesség ugyanakkor, hogy a cégnek a vendéglátással foglalkozó FH Gasztro Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. az egyedüli tulajdonosa.
„A Magyar Hősök Emlékünnepéről történő méltó megemlékezés érdekében reklámügynöki szolgáltatás” - ezen a címen 679 ezer forintot fizetett ki a Miniszterelnökség az ENG Film Szolgáltató Bt-nek, de hogy ez a feladat pontosan mit takar, nem sikerült kiderítenünk, mert a cégnek csupán egy mobilszáma létezik, ami viszont folyamatosan ki van kapcsolva. A Formaa Vizuális és Kommunikációs Bt 2,626 millió forintért „a Miniszterelnökség kommunikációval összefüggő kreatív tervek készítése, társadalmi célú kiadványok nyomdai előkészítése”.
A lajstromból kiderül az is, hogy egy meg nem nevezett rendezvény miatt 2,3 millió forintért kibérelték a Szépművészeti Múzeumot. Pandula Attilának 375 ezer forintot fizettek ki „A Magyar Köztársaság kitüntetéseinek írásbeli és grafikai tervei” jogcímen. Öt fiatalnak egyenként 35 ezer forintot fizettek „országtanulmány készítése szakmai gyakorlat keretében”. Aránylag jól járt a Bálvány Szolgáltató Kft, amely művészeti szolgáltatás címén egy napi munkáért kapott 800 ezer forintot - írta a mainap.hu.