Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2016. május 20., 12:44
Elfelejtették újra „élesíteni” több pedagógus társadalombiztosítási jogviszonyát, miután a Magyar Államkincstár az április 20-ai sztrájk napjára felfüggesztette azt. Ez a lépés ráadásul jogsértő volt és csak a pedagógusok megfélemlítését szolgálta – állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
2016. május 20., 10:44
A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádiós szózatában a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, reagálva arra, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök Lengyelországot és Magyarországot.
2016. május 20., 09:52
Ötmillió kilométert autózott le tavaly 133 állami vezető a szolgálati kocsikon – írta a Népszabadság.
2016. május 20., 09:32
A gyermekvállalás erkölcsi érték és nem csak az anyagiak meglététől függ – mondta Kövér László. Az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén arról beszélt, hogy társadalmi szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a gyermekvállalást erkölcsi értéknek tekintsék az emberek Magyarországon.
2016. május 20., 07:28
Pár napja ellepték az országot a kormány Brüsszelnek intézett, valójában a közelgő menekültellenes propaganda-népszavazás propagandájának szánt plakátjai. Az „„Üzenjük Brüsszelnek”” plakátok persze annyira magas labdának számítottak kormánykritikus körökben, hogy pillanatok alatt megszülettek az első feldolgozások.
2016. május 20., 05:10
A visegrádiak közül a várható átlagéletkort tekintve a csehek az elsők 78 évvel, utánuk a lengyelek jönnek 77-tel, aztán a szlovákok 76-tal. Mi közülük az utolsók vagyunk a 75,9-es összátlagunkkal. Ennél még Albániában is két évvel magasabb az átlagéletkor. A törökökkel vagyunk egy szinten, utánunk Európában csak Szerbia, Románia, Bulgária és volt szovjet tagköztársaságok következnek, Oroszország az utolsó a kontinensen a 70 és fél évével.
2016. május 19., 18:26
Kisebb sátorváros alakult ki a magyar–szerb határon, ahol az eső és a hideg éjszakák ellenére több tucatnyi menekült várakozik, hogy bejusson Magyarországra, illetve az unióba – írja a The New York Times.
2016. május 19., 16:46
Lázár János egyéni képviselői indítványként kedden nyújtotta be az egyes kárpótlással összefüggő törvények módosításáról szóló törvénymódosítást, amelyben állami tulajdonba venné a még kárpótlási alapban lévő termőföldeket. Ezzel az LMP szerint a kormány újabb értékeket igyekszik kijátszani baráti körének.
2016. május 19., 16:36
Colleen Bell után az amerikai kormányzat illetékes megbízottja is óva int bizonyos uniós tagállamokat attól, hogy túlságosan is előreszaladjanak az Oroszország elleni szankciók ügyében.
2016. május 19., 15:44
Soros György magyar származású amerikai üzletember állhat a Magyarországot elítélő amerikai nyilatkozatok mögött – erről beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2016. május 19., 14:52
A Budapest Közút Zrt., a főváros cége a taxisok szerint a hitegetés bajnokának bizonyult. A taxis forgalomlassítás és a parlamenti Uber-vita napján tárgyalásra hívta a szakma képviselőit, majd több mint egyórás folyamatos terelés után útjára bocsátotta a csalódott szakembereket.
2016. május 19., 14:30
3,4 milliárd forintból, a magyar GDP 0,01 százalékából el lehetne érni, hogy ne legyen olyan ember Magyarországon, akinek a jövedelme vásárlóerő-paritáson naponta kevesebb mint 3,1 dollár, vagyis nagyjából napi 870 forint.
2016. május 19., 13:47
„Ha most megint elkezdünk minden papírt beszerezni, és holnap kitalál egy újabb rendeletet a kormány, akkor nem tudjuk, hogy mi lesz velünk” – ilyen elkeseredett bejegyzések olvashatók a Facebookon a csok-károsultak csoportjában, amelyhez már több mint ötszázan csatlakoztak.
2016. május 19., 12:52
Az Együtt szerint már a miniszterelnök a leggazdagabb magyar. Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt elnöke a Népszabadságnak mondta el, hogyan jött ki a feltételezett vagyon.
2016. május 19., 12:25
A jogsértő tartalom eltávolítására, bírságra és közlemény közzétételére kötelezte a Médiatanács a Magyar Hírlapot és internetes oldalát egy tavaly novemberi publicisztika miatt.
2016. május 19., 12:22
Gyűlöletkeltő és kirekesztő cikk miatt szankciókat szabott ki a médiatanács a Magyar Hírlapra és internetes oldalára – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csütörtökön
2016. május 19., 12:19
Tóra, Evangélium, Európa címmel szervezett nyílt beszélgetést a Párbeszéd Házában az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és az EMIH ifjúsági szervezete, az ÁTID. A két meghívott egyházi vezető, Erdő Péter bíboros és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a zsidó-keresztény hagyomány szerepét, a közös örökség megőrző erejét hangsúlyozta. A modern jóléti társadalomról mindketten lesújtó véleménnyel voltak, a menekültválság kapcsán pedig ugyanúgy a felebaráti szeretet elsőbbségét említették.
2016. május 19., 10:51
Orbán Viktor elsősorban azért orrolt meg Áder Jánosra, mert a köztársasági elnök nem írta alá a jegybanktörvény sokat kifogásolt módosítását, amit a lojalitás hiányaként élt meg a kormányfő. Emiatt valóban neheztel Áderre, és „nem ragaszkodik hozzá, hogy folytassa” az államfő – írta forrásaira hivatkozva a Népszabadság.