Egy magassági hidegcsepp zavarja meg átmenetileg a napsütést, de hétvége nagy részén derült, kellemes időjárásra számíthatunk.
Egész Európában sok gondot okoz a kéknyelv-betegség terjedése, amely ellen korlátozottak a védekezési lehetőségek.
Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.
Orbán Viktor miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban kezdte a napot, és reflektált a csütörtöki eseményekre is.
Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
2016. május 22., 12:01
A Direkt36 és a Transparency International korrupció ellen küzdő szervezet jogi segítségével röpke négy év elteltével a kezdeményezőknek sikerült kiperelniük, hogy a Miniszterelnökséget vezető politikus hol szállt meg – a hivatalos közlés szerint – munkatársával együtt 2012-ben Londonban. Melyik hotelben hajtották álomra fejüket, ahol potom 920 ezer forintot fizettek az adófizetők pénzéből két éjszakáért?
2016. május 22., 11:12
Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője átlagosan 11 ezer forintot vett el a leghátrányosabb helyzetű gyerekektől, amikor gyakorlatilag megszüntette az Út a középiskolába és az Út az érettségihez programok állami finanszírozását. Aki ilyen programban tanult, egy éve nem kapja az ösztöndíját, ahogy a mentortanárok sem. Az Orbán-kormány lényegében pénzt és energiát nem kímélve azon dolgozik, hogy lehetőleg minél több végzettség nélküli fiatal kerüljön ki az iskolapadból.
2016. május 22., 09:21
Lakástűzben meghalt egy ember vasárnap hajnalban a Baranya megyei Kővágószőlősön, az Újtelepen – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
2016. május 22., 09:11
Milliárdos vagyon kerülhet az államhoz az alapítványi szakiskolákból – ezt mondja az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke. Szerinte ezzel tönkreteszik azokat az alapítványi iskolákat, amelyekbe pont az államinál színvonalasabb képzés miatt iratkoznak a diákok.
2016. május 22., 08:35
Egymás mellé ültették a magyar-elefántcsontparti válogatott meccsen Vona Gábort és családját, valamint Ilan Mort, Izrael Budapesti nagykövetét. A nagykövet a meccs elején átült egy másik helyre.
2016. május 22., 07:13
Vonattal ütközött egy személyautó Dabas és Hernád között vasárnap hajnalban. Az autó vezetője a helyszínen életét vesztette – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
2016. május 22., 06:02
A kormányfőn kívül több fideszes politikus és holdudvari értelmiségi is igénybe vette az amerikai milliárdos támogatását- írja a .
2016. május 21., 19:18
A kilencedikes kísérleti történelemkönyv után a tizedikesről is kiderült, hogy világnézeti téren elfogult és tele van hibával. A 32 ábrákból mindössze kettő (!) hibátlan. A térképeknél kicsivel jobb a helyzet: ott 75-ből „csak” 44-el akadnak gondok. A szakmai vitára a hivatal munkatársai nem mentek el.
2016. május 21., 16:12
Az emberek kétharmada hallott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és alapítványai körüli, kb. 260 milliárd forintot érintő botrányról, és azok körében akik hallottak róla, több mint háromnegyedük felháborítónak tartja az ügyet. Az MNB és alapítványai körüli ügyeket tízből majd' minden hatodik megkérdezett korrupciónak gondolja – derül ki a Publicus Intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Vasárnapi Hírek megbízásából készítettek.
2016. május 21., 15:49
Szabó Ágnes aranyérmet szerzett a dél-afrikai fekvenyomó világbajnokságon.
2016. május 21., 13:19
Tavaly Magyarországon havonta legalább 1200, 18 év alatti fiatal dolgozott közmunkásként. A 16 éves kortól így megkereshető havi 52 ezer forinttal a szegényebb régiókban nem tud versenyezni az iskola. Borsodi riportunkban bemutatjuk a 21 éves Szandrát, akinek hároméves kisfia van. Egy év múlva érettségizne, tanárai nagyon tehetségesnek tartják, részt vesz a Dr. Ámbédkar Iskola egyetemi felvételi előkészítőjén is, amelyet a Corvinus tanárai tartanak. Szandra hátrányos helyzetű tanulóként eddig az államtól kapott ösztöndíjat, amit – másokkal együtt – tőle is megvontak. Már nem jár iskolába. Kell a pénz, egy nemsokára kezdődő tanfolyamon bolti eladónak tanul majd. Ha végez, 70 ezer forintot fog kapni havonta. A humántárca azonban nem lát aggasztó folyamatokat, lapunkkal közölték: a tankötelezettségi korhatár változtatásának tapasztalatait majd megvizsgálják.
2016. május 21., 10:27
Polgárság nélkül nincs felemelkedés, sem jólét? Nem, ez nem igaz. De Kelet-Európában a modernizáló ázsiai diktatúrák mintája biztosan nem működik, az itt felbukkanó diktátorok ehhez a munkához nem elég okosak. Felkészült elit nélkül viszont nem megy. Erről is ír A magyar polgár című kötetben A 168 Óra pedig arról is kérdezte: az egész elit csapnivaló úgy, ahogy van?
2016. május 21., 08:28
Halálos baleset történt a Hegyeshalom és Bezenye között lévő vasúti átjáróban, ahol egy lefulladt autónak ütközött neki egy vonat szombat hajnalban.
2016. május 21., 06:19
A június elején kezdődő Európa Ligára és a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra kikapott a házigazda francia csapattól barátságos mérkőzésen, Ensisheimben.
2016. május 21., 04:19
Halálos baleset történt péntek este a 4-es számú főúton Püspökladány közelében: egy kisteherautó ütközött össze egy személygépkocsival, amelyben egy család utazott, egy gyermek a helyszínen életét vesztette – közölte a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
2016. május 20., 18:28
A kazincbarcikai járásbíróság elítélte Daher Pierre-t, az edelényi kórház igazgatóját, volt fideszes képviselőt. A bíróság könnyű testi sértés és rágalmazás miatt egy év próbára bocsátást szabott ki, írja a Nol.hu.
2016. május 20., 16:56
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága február 2-án tette közzé azt a döntését, melynek következtében nem lehet automatikusan felelősségre vonni az online médiumokat a felhasználók sérelmes kommentjei miatt. A döntés a 168 Óra online számára azért különösen fontos hír, mert kiderült: az élet bennünket igazolt. Az elmúlt években – a jogi fenyegetettség ellenére – honlapunk egyike volt azon kevés magyarországi online médiumnak, amelyek következetesen kitartottak cikkeik szabad kommentelése mellett.