A többség az Orbán-kormányt teszi felelőssé az MNB-alapítványok botránya miatt

Az emberek kétharmada hallott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és alapítványai körüli, kb. 260 milliárd forintot érintő botrányról, és azok körében akik hallottak róla, több mint háromnegyedük felháborítónak tartja az ügyet. Az MNB és alapítványai körüli ügyeket tízből majd' minden hatodik megkérdezett korrupciónak gondolja – derül ki a Publicus Intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Vasárnapi Hírek megbízásából készítettek.

2016. május 21., 16:12

A megkérdezettek kétharmada (65 százalék) hallott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és alapítványai körüli, kb. 260 milliárd forintot érintő botrányról, és azok körében akik hallottak róla, több mint háromnegyedük (79 százalék) felháborítónak tartja az ügyet. Az összes vizsgált társadalmi csoport egyetért abban, hogy az ügy felháborító: leginkább az MSZP szavazók (93 százalék) és az érettségizettek (82 százalék) gondolják így. De a Fidesz szavazók körében is többségben vannak azok akik így látják: 46 százalék gondolja felháborítónak, 37 százalék ellenében.

Tíz megkérdezettből hat gondolja azt, hogy az MNB-alapítványok körüli botrányokért elsősorban az Orbán-kormány a felelős, és tíz válaszadóból mindössze kettő mondja azt, hogy csak Matolcsy György.

Mindazonáltal tíz válaszadóból hat úgy gondolja, hogy botrányok miatt Matolcsy Györgynek le kellene mondania, és csupán 16 százalék gondolja, hogy nem.

A lakosság korrupcióérzékelése

A MET körüli ügyeket 36 százalék, a trafiktörvényt 59 százalék, a stadionépítéseket 57 százalék tartja korrupciónak – és mindegyik ügy esetében egyedül a Fidesz szavazók az egyedüli kételkedők.

Érdemben, 7 százalékponttal nőtt a korrupcióérzékelés az Andy Vajna-féle TV2 ügyében: most már 60 százalék korrupciónak tartja a televízióvásárlást. A Századvég-tanulmányok és a Mészáros Lőrinc körüli ügyeket is egyértelműen korrupciónak gondolja a többség (51 illetve 54 százalék), köztük a Fidesz szavazók is.

A kutatás további részletei

a Publicus Intézet összesítésébenolvashatók.