Kísérleti történelemkönyv: A liberalizmus téves eszme

A kilencedikes kísérleti történelemkönyv után a tizedikesről is kiderült, hogy világnézeti téren elfogult és tele van hibával. A 32 ábrákból mindössze kettő (!) hibátlan. A térképeknél kicsivel jobb a helyzet: ott 75-ből „csak” 44-el akadnak gondok. A szakmai vitára a hivatal munkatársai nem mentek el.

2016. május 21., 19:18

Szombaton szakmai vitát rendezett a Történelemtanárok Egylete (TTE) a tizedikes kísérleti tankönyvhöz. Repárszky Ildikó gyakorló pedagógus és a TTE tankönyvelemző műhelyének munkatársa kijelentette: a tankönyv tartalma nem felel meg napjaink tudományos nézeteinek. Példaként említi, hogy korszerűtlen a Habsburgokról alkotott kép, néhány ponton eltávolodik ugyan a régi „kurucos" nézőponttól, de még mindig nagyon erős benne az elfogultság a Habsburg politikával szemben. A tankönyv szerzője I. Lipótról egy olyan képet mutat a diákoknak, amelyen a király színpadi jelmezben látható, de ezt nem közli a képaláírásban, így a „paradicsommadár szerű öltözék” magyarázat nélkül ellenszenvet ébreszthet a diákokban.

A szakértő a tizenegyedikes kötettel kapcsolatban azt mondta, a „19. század uralkodói eszméi” lecke „ideológiailag tendenciózus, mert démonizál egy csak 1848 után jelentőssé váló mozgalmat, a marxizmust, másrészről pedig félreérthetően és negatívnak beállítva tárgyalja a korban fontos liberalizmust”. A leckében hétszer szereplő liberalizmus szó négyszer negatív kontextusban kerül elő, többek között mint „elutasított”, „téves eszme”.

Repárszky hangsúlyozza, hogy ezt a könyvet két éve használják a közoktatásban, sok ezer gyerek forgatja, tehát a „kísérleti” státusz ellenére a kiadvány már az oktatás része.

Őt követte a TTE részletes kritikájának szerkesztője, aki elmondta: olyan szempontok alapján elemeztek, amelyek a gyakorló tanároknak fontosak. Baracs Nóra példaképp említette, hogy mennyire biztosítja a könyv az önálló tanulást, mennyire lehet belőle felkészülni az érettségire, mennyire felel meg a kerettantervben leírtaknak. Külön elemezték a szemléltető eszközöket is. – A könyvben 32 ábrát találunk, de mindössze kettőben nincs hiba – fejtette ki, utalva arra, hogy hatnál tartalmi hibát fedeztek fel, ötben pedig a tartalom ellentétes a lecke főszövegével. Egyes ábrákat információdömpinggel láttak el, amelyek így a diákoknak riasztóak és értelmezhetetlenek. Baracs Nóra rámutatott, hogy a könyvből teljes mértékben hiányzik a korszakra jellemző életmódot bemutató képek, szövegek, így kimaradt a kor tőzsdéjének, gyárainak, főtereinek, zsúfolt kikötőinek bemutatása. Sok olyan kifejezést használtak a szerzők, amelyeket nem magyaráztak meg, pedig „egy 15-16 éves aligha van tisztában a szupremációs törvény, pintér, elkonfiskálják, petíció, szolgáló nemesség szavak jelentésével”.

Baracs Nóra úgy véli, sok a leckékben használt zárójel, amely nehezítik a tanulást. E mellett komoly hiányosság, hogy a tankönyvben feltüntetett digitális tananyag 70 százaléka nem volt elérhető. Azaz nincs még kész.

Hasonló káosz uralkodik a térképekkel kapcsolatban is, amelyeket Hidas Gábor térképész elemzett. Forgalomban megtalálhatók még olyan verziók is, amelyeket nem javított ki az OFI, de olyanok is amelyeket ugyan kijavított, de újabb hibákkal rajzolt meg. A térképekre jellemző, hogy nem jelölik a folyóneveket és topográfiailag hibásak. Hidas olyan zűrzavarra is rámutatott, amelyben a szerző összekeveri a népvesztés és a népesség vesztés fogalmát. A TTE a tankönyv 57 térképéből 44-ben talált hibát. Az egyik legmulatságosabb, ahol a horvátokat a lengyel határnál jelölik.

A nyílt szakmai vitán nem jelentek meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) munkatársai. Hiába hívta el őket a Történelemtanárok Egylete, a megkeresésére érdemben nem reagáltak. A rendezvény előtt egy nappal furcsa hangvételű közleményt tett ki a hivatal, amely megállapította, hogy „a tanárok szeretik a Történelem 10. kísérleti tankönyvet”. Mint kiderült, ez koránt sincs így, az értékelő tanárok zöme nem szereti ezt a könyvet. A honlapra kitett szövegben az OFI azzal vádolja a TTE-t, hogy a bírálat egyes elemei „tudatos és manipulatív kísérletnek” tűnnek „a tankönyv készítőinek politikai lejáratására”. Miklósi László, a TTE elnöke visszautasította, hogy az OFI a szakmai vitát politikai síkra terelte, amit mi sem bizonyít jobban, mint az idézett mondat, illetve az OFI jelenlétének hiánya a szombaton rendezett szakmai fórumról.

Az OFI munkatársainak távolmaradása már csak azért is problémás, mert a kísérleti tankönyvek fejlesztésére rengeteg közpénzt költöttek el: közel hatmilliárd forintnyi uniós pénzből állították elő a kiadványokat.

Ami a tankönyv elfogadottságát illeti: az OFI 46 gyakorló tanár bevonásával saját kutatást is készített, amelyet a TTE rendezvényén Baracs Nóra is idézett. A 46-ból 36 a hivatal szerződésben áll, emiatt a véleményük nem tekinthető teljesen elfogulatlannak. Ennek ellenére lesújtó osztályzatokat adtak a könyvre. A diagramokra 2,8-as, az ábrákra 2,9-es, a táblázatokra 3,2-es, a fényképekre 3,2-es osztályzatot adtak átlagban. Ez egy közepesnél rosszabb bizonyítvány, akárhonnan is nézzük. Erre írja az OFI a honlapján, hogy „a tanárok szeretik” ezt a tankönyvet. A kutatás szerint mindössze 24 százalék tanítaná szívesen a tankönyvet, 76 százalék nem vagy csak újabb átdolgozás után tanítana ebből a könyvből.

Dupcsik Csaba szociológus a kutatás eredményeivel kapcsolatban megjegyezte, hogy ha normális országban élnénk, akkor beperelhetné az OFIT az a diák, aki ebből a bevallottan félkész tankönyvből kényszerült az érettségijére készülni. Felhívta a figyelmet, hogy négyes vagy annál magasabb osztályzatot a könyv topgráfiai vagy nyomdai kivitelére adtak a vizsgálatba bevont pedagógusok. – A könyv vacak, de legalább tetszetős – összegezte. Felhívta a figyelmet egy vicces ábrára: ezen azt mutatja az OFI, hogy a tankönyv megítélése a tanév során hogyan változott. E szerint a válaszadók felének esetében javult, és hetedüknél pedig negatívabb lett, de hogy mihez képest javult vagy romlott, azt elfelejtette az OFI feltüntetni. Mint ahogy arról is elfeledkezett, hogy feltegye azt a kérdést, mennyivel tartják jobbnak ezt a kísérleti tankönyvet a pedagógusok a korábban, még a tankönyvpiac szétverése előtt használt kiadványoknál.