Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2011. május 12., 17:02
Nem nyilvános ülésen foglalkozik majd az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyével.
2011. május 12., 16:30
Görög Athénát gyermek- és ifjúsági, Kányádi Z. Sándort pedig a határon túli főszerkesztőség vezetésével bízta meg Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója.
2011. május 12., 15:53
Közös európai uniós hadtestet (battle group) hoz létre a négy visegrádi ország. Ebben állapodott meg a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - védelmi minisztere csütörtökön a szlovákiai Lőcsén.
2011. május 12., 15:36
Többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt kereste a rendőrség – többek között az Érdi Rendőrkapitányság – azt a 65 éves nőt, akit tegnap a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Célkörözési Csoportja a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen fogott el.
2011. május 12., 15:08
Vélhetően egy nyolcvan milliméteres aknavető gránátot találtak a Margitszigetnél csütörtökön - közölte a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj megbízott kommunikációs tisztje az MTI-vel.
2011. május 12., 14:51
Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a rendőrség a horvát politikus ellen, aki tavaly januárban okozott balesetet az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán.
2011. május 12., 14:13
A Szépművészeti Múzeum is megszenvedi a zárolást, amit a minisztériumoknak elrendeltek. Baán László főigazgató elmondta, hogy az idei büdzséjükből a többi állami múzeumhoz hasonlóan így másfél havi támogatási összeg hiányzik. Ez azt jelenti, hogy a rezsire sincs meg a pénz, azt meg kell keresnie a múzeumnak. Egyelőre kiállítást még nem mondtak le, de a Varázsgemmák című tárlat például csak akkor jöhet létre, ha találnak rá szponzort.
2011. május 12., 13:47
Mintegy 40 liter sósav szivárgott el a miskolci rendező-pályaudvaron egy sérült tartályból – írta a Borsod Online.
2011. május 12., 13:28
A fedélzeten csökkenő légnyomás miatt a felszállás után nem sokkal kényszerleszállást hajtott végre a Malév Bukarestbe tartó gépe. Ilyenkor kötelező kényszerhelyzetet elrendelni, visszafordulni és leszállni.
2011. május 12., 12:40
A Magyarország által elfogadott új alkotmány a vezető orosz napilap szerint nyíltan ellentmond az Európai Unió jelenleg világi és liberális alapelveinek, sőt, egyes részei felérnek egy politikai pokolgéppel.
2011. május 12., 10:28
Üzemegység címen tartott fenn Eger belvárosában egy luxuslakást az Észak-magyarországi Regionális Vízművek.
2011. május 12., 09:32
Az atv.hu helyi tudósítója szerint már jártak a faluban a követségi alkalmazottak, és a tűzszerészek is megérkeztek. Az önkormányzat egyelőre hallgat, tájékoztatást csütörtökre ígért. A hírek szerint a jövő héten két ENSZ alkalmazott is a településre látogat.
2011. május 12., 09:32
Az egyetlen, aki az MSZP jelöltjei közül megyeszékhelyen nyert az önkormányzati választáson. Harmadik ciklusát tölti polgármesterként Szegeden. Azt mondja, a Fidesz fölszámolja az önkormányzati autonómiát. Beszél Gyurcsány Ferenc pártszavazási kezdeményezéséről, és arról is: az MSZP kiáll a meggyanúsított exminiszterelnök mellett. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
2011. május 12., 07:41
Nem az a megoldás, hogy az egyetemi helyek szűkítésével a feltörekvő középosztálybeli családokat visszakényszerítsük a szakképzésbe - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa a Népszabadság csütörtöki számában közölt interjúban.
2011. május 11., 22:13
Kilenc órán át tartó, kemény hangvételű frakcióülésen vitatták meg szerdán Gyurcsány Ferenc törekvéseit a szocialisták. A volt miniszterelnök az ülés után azt mondta: nem akarja elhagyni az MSZP-t, változatlanul az a szándéka, hogy az erős, befolyásos, a centrumra nyitott balközép párt legyen. Mesterházy Attila pártelnök bejelentette: a képviselőcsoport minden tagja megerősítette, hogy továbbra is az MSZP-ben kíván politizálni, és elfogadhatatlannak tartja, hogy közülük bárki másik pártot szervezzen vagy támogasson. Döntöttek arról, hogy lesz pártszavazás, de nem biztos, hogy csak a Gyurcsány-platform által kezdeményezett kérdésekről.