Nem nyilvános bizottsági ülésen tárgyalják majd Gyurcsány mentelmi ügyét
Nem nyilvános ülésen foglalkozik majd az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyével.
A volt szocialista kormányfőt hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, a legfőbb ügyész ezért mentelmi jogának felfüggesztését kérte.
Gyurcsány Ferenc korábban jelezte: mentelmi jogának felfüggesztését kéri a parlamenttől, az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra hozza és kezdeményezi, hogy ügyében a mentelmi bizottság – a főszabálytól eltérően – nyilvános ülést tartson.
A kormánypárti frakciók és az LMP nem támogatták a volt miniszterelnök nyilvános bizottsági ülésre vonatkozó kérését. Úgy érveltek, hogy azon a plenáris ülésen, amelyen majd terítékre kerül a mentelmi ügy, az érintett felszólalhat; továbbá nem kívánnak egy húszéves gyakorlaton, precedenst teremtve változtatni.
Az MSZP és a Jobbik támogatta Gyurcsány Ferenc kérését, Kövér László házelnök azonban a kormánypárti frakciókkal és az LMP-vel egyetértésben nem támogatta azt.