A jogosítvány megszerzése számos végzős diák számára álom maradt.
Június 20-án különleges pódiumbeszélgetést rendeznek az Óbudai Zsinagógában „Hova tart a háború?” címmel, amelyen Köves Slomó rabbi kérdezi majd Robert C. Castelt, a nemzetközileg is elismert biztonságpolitikai szakértőt.
Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Bár Magyarországon még nem vezették be az eurót, a próbaveretek már elkészültek, amelyeket akár meg is lehet vásárolni.
A vasárnapi időjárás még napos, derűs lesz, ám a nyári idő már nem sokáig marad.
2009. október 13., 08:50
Hegyi Gyula, sz MSZP politikusa, a Baloldali Tömörülés Platform ügyvivője közíróként már számos cikkében elemezte a szocialisták kilátásait. Többször írta: a párt útkereszteződéshez érkezett. Most arról is beszél, az MSZP baloldali jellege megrendült. KARÁCSONY ÁGNES interjúja
2009. október 13., 07:37
Lényegében megfelezi, félmilliárd forinttal csökkenti a jövő évi költségvetés tervezete az iskolatej támogatására fordítható juttatás összegét. Ez a pénz csak a 2010-es esztendő első felére lesz elég.
2009. október 13., 06:35
November elsejével több ponton is változnak a kerékbilincselés szabályai, egységes rendszert vezetnek be, de az alapvető szabályok nem módosulnak - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium hétfőn. Az önkormányzatoknak 2010. december 31-ig kell áttérniük az új szabályozásra. Eddig alkalmazhatják saját díjszabásukat, azt követően azonban a költségeket is egységesíteni kell. A kerékbilincs alkalmazása 11.500 forint, az elszállítás pedig lakosságszámtól függően 14.500 és 20 ezer forint között lesz. Újdonság a szabályozásban, hogy csak a bírság 50 százalékát kell kifizetni akkor, ha a tulajdonos a felszerelés közben a járműhöz érkezik és a szabálytalanságot megszünteti.
2009. október 13., 06:20
Közel kétszázmilliót vihetnek haza egy szerencsés csoport tagjai, akik közös játékukkal megütötték a kétmilliárdos főnyereményt az ötös lottón. A Népszava úgy tudja, a budaörsi rendőrkapitányság munkatársai töltötték ki a nyertes szelvényt.
2009. október 13., 05:00
Táborelvű a magyar sajtószerkezet Tölgyessy Péter szerint; a közönséget csak a bulvár érdekli, a sajtótól pedig saját előítéleteinek visszaigazolását várja, az érdemi vitára nincs lehetőség, de igény sincs rá.
2009. október 12., 22:53
Összesen 135 hamis húszezrest azonosítottak az elmúlt két hétben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői - mondták el az MTI érdeklődésére a jegybank sajtóosztályán hétfőn.
2009. október 12., 19:23
Molnár Oszkár szerint nem zsidózott, és fideszes marad - írja a nol.hu.
2009. október 12., 18:23
Orbán Viktor először megvárja, mit mondanak az edelényiek és a környékbeliek Molnár Oszkár (Fidesz) képviselőjelöltségéről, és ezután alakítja ki a saját álláspontját. A Fidesz elnöke ezt egy hétfői sajtótájékoztatón mondta kérdésre válaszolva - írja az MTI.
2009. október 12., 15:43
Tíz évre titkosította az Egészségügyi Minisztérium az Omninvest Kft-vel a sertésinfluenza elleni védőoltásra kötött szerződést - írja a Heti Válaszra hivatkozva a teol.hu.
2009. október 12., 14:30
Jobb lett volna még akkor elmenni, amikor Aczélt, Bánót, Oroszt, Pallagit távozásra kényszerítette a Magyar Televízió vezetősége - mondta a Napkelte producere a Népszabadság hétfői számában, meylet az MTI szemlézett.
2009. október 12., 13:39
Eljöhet az idő, amikor Bokros Lajos hajlandó belépni az MDF-be. A fórum EP-képviselője állítja: a párt egysége immár helyreállt, s egyelőre csak az MDF-nek van a kilábalás lehetőségét kínáló programja. PUNGOR ANDRÁS interjúja.
2009. október 12., 12:51
Hat vagy hét darab gömb alakú, narancssárga színű azonosítatlan légi jármű repült át szombat este Pécs légtere fölött - írja a Bors című lap. Mindezt egy hiteles szemtanú, a Magyar Repülőszövetség alelnöke látta feleségével együtt.
2009. október 12., 11:11
A napokban Magyarországon járt a világhírű szociálpszichológus, Elliot Aronson, hogy jelen legyen legújabb könyve bemutatóján. A Columbine után témája az iskolai erőszak, amely nálunk is a sajtó figyelmének középpontjában áll. Az amerikai professzor után magyar szakértőt is kérdeztünk a témában.
2009. október 12., 09:13
Tizenöt-húsz év szakmai, lehetőleg vezetői gyakorlatot, diplomát, idegen nyelv ismeretét, de legfeljebb 30-35 éves kort igénylő álláshirdetésekkel találkozunk szinte naponta. Míg a jelentős gyakorlattal bíró, ám 50 körüli – képzett – szakemberek egyre nehezebben találnak munkát. Számukra is ideális megoldás lehet, a hazánkban csak néhány éve megjelent interim menedzser szakma.
2009. október 12., 06:55
Deutsch Tamás Brüsszelben képviseli Csongrád és Békés megyét. A fideszes politikust a delmagyar.hu olvasói kérdezték interneten vásárhelyi otthonáról, a Jobbikról és a frizurájáról.
2009. október 12., 04:53
Kizárólag családja látogatja az egykori miniszterelnököt. Jelenleg is a Honvédkórház egyik lakosztályában ápolják.
2009. október 11., 22:21
Orbán Viktor ragaszkodik ahhoz, hogy kétszáz főnél kisebb létszámú legyen a parlament; a Fidesz elnöke erről a tv2 Napló című műsorában vasárnap sugárzott riportban beszélt.
2009. október 11., 21:05
Öngyilkosságot követett el Lengyel Zoltán péntek éjszaka, de időben rátaláltak, s megmentették az életét. A Fejér megyei országgyűlési képviselő nagy adag gyógyszert vett be, de kimosták a gyomrát, fizikailag már jól van – olvasható a Fejér Megyei Hírlap cikkében.