Folytatódik a felújítás az M7-esen, így fennakadásokra számíthatnak azok, akik a Balaton felé autóznak.
Bár Magyarországon még nem vezették be az eurót, a próbaveretek már elkészültek, amelyeket akár meg is lehet vásárolni.
A vasárnapi időjárás még napos, derűs lesz, ám a nyári idő már nem sokáig marad.
Egy új programnak köszönhetően, fordulat jön a rendelőkben, ez pedig a háziorvosok szerepére is hatással lesz.
A magyarok egyik kedvenc élelmiszere hamarosan akár el is tűnhet a boltok polcairól.
2009. október 11., 12:41
Két évig működhet a hátrányos helyzetű- és roma gyermekeket segítő Göncöl Tanoda abból a több mint húszmillió forintból, amit a egy uniós pályázaton nyert – írta a Teol.hu Tolna megyei hírportál.
2009. október 11., 11:27
A városban egymást érik a Meggyes Tamás polgármester körüli botrányok: házát felgyújtották, tüntettek ellene a Szent István Gimnázium tanárai, volt felesége pedig azt állította, hogy bántalmazta őt. Legutóbb az verte ki a biztosítékot, hogy Meggyesnek a városközponttól néhány kilométerre fekvő, búbánatvölgyi háza előtt „luxustóépítés” kezdődött. Az esztergomi városvezető állítja: politikai lejárató kampány áldozata. LAMPÉ ÁGNES írása.
2009. október 11., 10:48
Az egészségügyi miniszter már megtette feljelentését az új influenza elleni vakcinával kapcsolatos rémhírterjesztés miatt, most a gyártó, Omninvest tervez hasonló lépést – adta hírül a Délmagyar.hu
2009. október 11., 08:54
Nem csupán érvágás lenne, hanem az egyik ütőeret találná el a balatoni önkormányzatok szerint a megszorítás: a kormányzat megfelezné az idegenforgalmi adó állami kiegészítését – írta a Sonline.hu Somogy megyei hírportál.
2009. október 11., 07:03
Kétszer is ünnepeltek a Kárpátok őre szobornál ma Szilvásváradon. Előbb a Patrubány Miklós fővédnöksége alatt futó eseményt rendezték – írta a Heol.hu Heves megyei hírportál.
2009. október 11., 04:57
Borsodban már robbant, Somogyban feltehetően csak néhány év múlva fog nagyot szólni a szocpolbomba. Hozzáértők szerint ugyanis legfeljebb addig bírják a szocpolból 30-35 ezer forint négyzetméteráron felhúzott házak – írta a Sonline.hu Somogy megyei hírportál.
2009. október 10., 21:43
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták:
2009. október 10., 20:50
Hétfőn nem fogadja osztatlan lelkesedés Karsai Józsefet az MSZP-frakció ülésén, nyilatkozta szombaton újságíróknak Nyakó István, a párt szóvivője a Teol és az MTI információi szerint.
2009. október 10., 20:04
Lengyel Zoltán sikertelen öngyilkossági kísérletet követett el szombaton. A független parlamenti képviselő semmire sem emlékszik a történtekből – írta az Origo a Független Hírügynökség információja alapján.
2009. október 10., 19:32
A Magyar Demokrata Fórum megdöbbentőnek tartja, hogy az edelényi fideszes polgármester antiszemita megnyilvánulását követően a szélsőjobboldali Jobbik most be akarja tiltani, hogy Magyarországon hivatalos ünnepségeken az egyik legnagyobb magyar költő, Faludy György verseit olvassák fel.
2009. október 10., 17:51
Vasárnap nyugat felől felszakadozik a felhőzet, főként keleten várható további csapadék.
2009. október 10., 16:50
Keményen bírálja a roma vezetőket Kállai László, a cigánymenet főszervezője, véleménye szerint az országos roma vezetőknek már mind le kellett volna mondaniuk, miattuk fajult idáig a helyzet - állítja Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke, a cigányok hátrányos megkülönböztetése ellen tiltakozó gyalogosmenet főszervezője a Népszabadság szombati számában.
2009. október 10., 15:58
Az ország gazdasága, pénzügyei és állami intézményei háborús pusztítás nyomait viselik magukon - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szombaton Kerekegyházán.
2009. október 10., 15:20
„Az ellenem irányult támadásokat mindig politikai tevékenységnek, a politika részének tekintettem” - mondta a hvg.hu-nak a nyugdíjba vonulását bejelentő Rytkó Emília választásiiroda-vezető, aki visszavonulásának egyszerű okát is megnevezte.
2009. október 10., 14:48
Magyarország világelső életmentésben. Balázs László és "kollégája", Aqua, a mentőkutya nap, mint nap segít a bajbajutottakon. Itthon és külföldön egyaránt bizonyítottak, most viszont nekik van szükségük a támogatásra.
2009. október 10., 08:57
A számítógép azonnal jelzett a BKV ifjú gazdasági vezérigazgató-helyettesének asztalán. A ravasz és persze méregdrága vállalatirányítási rendszert nem azért vezették be, hogy egy százmilliós kifizetési csomag csak úgy átcsússzon. Felemelte a telefont, az általános vezérigazgató-helyettest hívta. Alighanem ezt mondta: „Te, a Szalai Nóráéktól elindult egy végkielégítési kifizetés, aminek két furcsasága van. Az egyik, hogy ekkora számokat én még nem láttam ebben a műfajban, a másik pedig, hogy a pénz címzettje maga Szalainé.” Az általános vezérigazgató-helyettes tüstént a vezérnek telefonált, közben a belső kontrolligazgató már elkezdte gyűjtögetni az adatokat. Úgy vélte, hamarosan szükség lesz a szolgálataira. Tévedett. A sok főfőnök nyelt, de nem szólt közbe. BARÁT JÓZSEF írása.
2009. október 10., 08:01
Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal sajtónyilatkozatban tagadta, hogy szexuális tartalmú képek készültek volna Spányi Antal megyés püspökről. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal közleményét.
2009. október 10., 04:59
Az MSZP szerint mostanra bebizonyosodott, hogy nem egyedi eset volt az, ami a salgótarjáni Fidesz által, a város pénzén bérelt buszokról kitudódott: a közpénzen folytatott fideszes kampány legújabb helyszíne ugyanis Nagykőrös - mondta Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője.