Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2023. március 24., 17:22
Az Alkotmánybíróság egy, a Magyar Természetvédők Szövetsége által benyújtott, Schiffer András ügyvéd által készített alkotmányjogi panasz ügyében ma közzétett döntésében kimondta, hogy az banktitok nem írhatja felül a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó alkotmányos jogot.
2023. március 24., 16:50
Magyarország az elmúlt évben is folytatta a felzárkózást, a baloldali gazdasági szakértők károgása és a jegybanki vélemények ellenére az európai uniós átlag 75 százalékáról 77 százalékára emelkedett a magyar GDP - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Budapesten újságíróknak az Eurostat legfrissebb jelentésére reagálva.
2023. március 24., 16:19
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Miniszterelnökség által aláírt támogatói szerződésnek köszönhetően a tavaly októberben megrendelt húsz szerelvény mellett további 31 új modern, alacsony padlós és légkondicionált CAF-villamossal bővül a fővárosi járműflotta.
2023. március 24., 16:14
Ezen a hétvégén is megnyílik a Pesti alsó rakpart egy szakasza, a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Margit híd és az Irányi utca közötti rakpartszakaszt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2023. március 24., 15:15
A főváros vezetése elkötelezett amellett, hogy a jelenlegi belvárosi „autópályák” helyett újjáéledő sugárutak legyenek Budapesten, ezért a városlakók, gyalogosok és kerékpárosok érdekeit szem előtt tartva újítják meg a Váci utat, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Üllői utat - jelentette be a főpolgármester pénteken Budapesten.
2023. március 24., 14:44
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött hamis számlaértesítőket kaptak - hívta fel a figyelmet az állami energiacég pénteki közleményében.
2023. március 24., 14:28
Ismét viharos szélre és porviharokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2023. március 24., 12:32
Szalmonella esetleges jelenléte miatt hívta vissza a forgalomból a dmBio szezám tahini krémet a dm-drogerie markt Kft. – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
2023. március 24., 11:32
2023 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 691 ezer volt, 26 ezerrel több, mint egy éve. A 2022. december és 2023. február közötti háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbinál 15 ezerrel több, 4 millió 690 ezer volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. március 24., 11:18
Bekapcsolt a tűzjelző a Keleti pályaudvaron, harminc utasnak kellett elhagynia az állomást.
2023. március 24., 10:57
A KSH adatai alapján az érintett orvosok kevesebb, mint 2 százaléka fogadta el az új ügyeleti rendszert, miközben napokon belül életbe lépne a változás.
2023. március 24., 09:59
Közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek Szabó Bálint (független), letartóztatásban lévő szegedi önkormányzati képviselő ellen – ismertette a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.
2023. március 24., 09:36
Orbán Balázs, Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója végre válaszolt arra gyakran ismételt kérdésre, hogy a magyar kormány ugyan miért nem ratifikálja Svédország NATO-csatlakozását.
2023. március 24., 09:17
2023 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 691 ezer volt, 26 ezerrel több, mint egy éve. A 2022. december és 2023. február közötti háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak létszáma az egy évvel korábbinál 15 ezerrel több, 4 millió 690 ezer volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. március 24., 09:03
A hétvégén még jó idő lesz, bár elkezdődik a lehűlés; keddre majdnem 20 fokkal lesz hidegebb.
2023. március 23., 20:20
Addig van magyar jövő, amíg vannak olyanok, akik gyermeket vállalnak Magyarországon – mondta Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön Kaposváron.
2023. március 23., 20:02
Kincses Dánielnek egy hónappal azután kell távoznia a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság éléről, hogy a területileg illetékes vízügyi hatóság kritikus szakvéleményt adott a Debrecenbe tervezett kínai CATL-beruházásról
2023. március 23., 18:20
A Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében 19 vármegyéből 19 kézbesítő adott át petíciót a vállalat vezérigazgatójának, amelyben érdemi tárgyalást, elfogadható béremelési ajánlatot sürgetnek; a benyújtott petíciót a Magyar Posta vezérigazgatója átvette – közölte a Postás Szakszervezet csütörtökön.